Az eddigiek alapján fel tudjuk sorolni Krisztus követésének néhány feltételét.

Elsőként azt, hogy az Újszövetségben úgy lett valakiből tanítvány, ha Jézus elhívta követőjének. Erre a hívásra a személynek válaszolnia kellett. Ebből következően a Mester követésére való készség az egyik előfeltétele annak, hogy valakiből tanítvány legyen.

Másodsorban e készség valami kézzelfogható dolgon alapult, azon, amit a tanítvány nagyra értékelt. Vajon az elhívottak felfedeztek Jézusban valamit, amit azelőtt senki másban nem láttak meg? Ha igen, akkor olyannyira hittek benne, hogy készségesen követték.

A tanítvánnyá válás harmadik feltétele természetes következménye az első kettőnek. A követésre való készség és a hit arra ösztönözte őket, hogy elfogadják a meghívást. Nem lehetett senkiből tanítvány máskülönben.

Az elfogadás és a követés készsége azonban eredménytelen marad, ha engedelmesség által nem válik cselekvő valósággá. Jézus először elhívta minden későbbi követőjét, akik ezt tétovázás nélkül el is fogadták. Ez azt jelenti, hogy engedelmeskedtek; a tanítványság előfeltétele az engedelmesség. Aki szánt szándékkal engedetlen, nem tudja igazán követni a Mestert.

A tanítványok esetében az elhívás elfogadása a múlttal való teljes szakítást is jelentette. Amikor elindultak Jézust követni, abbahagyták munkájukat, hátrahagyták családjukat, lemondtak minden vagyonukról; megfogadták parancsát, hogy a Mestert mindennél jobban szeressék. Tanítványnak lenni nem szükségszerűen jelenti azt, hogy nekünk is éppen így kell cselekedni, de ha szükséges, álljunk készen rá!

A tanítvánnyá válásnak még milyen feltételeit találjuk a következő részekben: Mt 16:24-25; Mk 8:34-35; Lk 9:23? Mi a fő mondanivalója Jézus szavainak? Hogyan valósíthatjuk meg ezt az elvet saját életünkben?