A tanítványság fogalma

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:18-22; 10:24-25; Márk 3:13-14;

8:34-35; Lukács 14:25-26

„Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának. És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok" (Mt 4:18-19).

Dwight E. Stevenson egyik, a gyarmatosítás korából vett történetében a tanítványság egy lényeges elemére világít rá. „Cortez partra tette az ötszáz gyarmatosítót Mexikó keleti vidékén, majd hajóikat felgyújtotta" (Charles L. Wallis, szerk. Speaker's Illustration for Special Days. Grand Rapids, MI, 1975, Baker Book House. 25. old.). Miközben katonái figyelték, ahogy menekülésük lehetséges eszközei a lángok martalékává válnak, tudatosult bennük: arra tették fel az életüket, hogy az Újvilágot meghódítsák Spanyolországnak. Teljes elszántsággal kellett végezniük küldetésüket.

Hasonlóképpen, aki elfogadja Krisztust és teljes szívéből tanítvány kíván lenni, „égesse el hajóit a kikötőben". Ne visszakozzon! Aki Krisztusnak adja életét, válassza ezt jelmondatául: „Csak előre, egy lépést sem hátrálva!"

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Mit jelent tanítványnak lenni? Ki a tanítvány? Jelentkezhet az ember erre a feladatra? Milyen feltételeknek kell eleget tenni? Mi a tanítványság lényege?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: