Már zsenge ifjúként is…

A Szentírás kevés adattal szolgál Jézus korai éveiről. Néhány igevers mindazáltal elmond egyet s mást azokról a viszonyokról, arról a világról, amelybe a Megváltó lépett.

Milyen élet várt Jézusra már kezdettől fogva az itt következő szakaszok tanúsága szerint: Lk 2:7, 22-24; Mt 2:1-18 (lásd még 3Móz 12:6-8)?

Természetesen nem Jézus volt az első, aki szegénységben élt, nem is neki kellett először szembenézni azzal, hogy már kisgyermek korában is az életére törnek. A leírás egy másik része azonban arra világít rá, hogy milyen tekintetben volt sem-mihez sem fogható az, amit Krisztus kora gyermekségétől fogva elszenvedett.

Mit tudhatunk még meg Jn 1:47 verséből az ifjú Jézusra nehezedő szenvedésről?

A földön élő emberek között Jézus volt egyedül bűntelen (természetesen, ha nem számítjuk Ádámot és Évát még a bűnbeesés előtt). Tisztaságában, bűntelenségében kellett a bűnnel teljes világban élnie. Milyen gyötrelmeket élhetett már át gyermekként is azért, mert makulátlan lelkének folyamatosan érintkeznie kellett a bűnnel! Még mi is, akik már hozzászoktunk a világ dolgaihoz, gyakran döbbenten hőkölünk vissza a bűn és a gonoszság láttán, annyira iszonyatosnak tartjuk. Képzeljük csak el, mit élhetett át Jézus, akinek a lelke tiszta volt, akinek egyetlen porcikáját sem fertőzte meg a bűn! Gondoljunk arra, milyen éles ellen-tétben állt e tekintetben a körülötte élő emberekkel!

Mennyire veszem érzékenyen a körülöttünk burjánzó bűnt? Zavar, vagy netán már hozzászoktam? Ha már egészen hozzászoktam volna, nem lehet, hogy ez azért van, mert olyasmit olvasok, nézek meg, esetleg annyi mindent meg is tettem már? Gondolkodjunk el ezekről a kérdésekről!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: