Elbizakodottság

Amikor Éva vétkezett az Éden kertjében, ez nem csak azért történt, mert kételkedett Isten szavában. A baj gyökere az volt, hogy úgy vélte, van elég bölcsessége megítélni, mi a jó és helyes számára. Bízott a saját ítéletében. Amikor saját ítéletünkre bízzuk magunkat, ahelyett, hogy Isten Igéjében bíznánk, a legkülönbözőbb problémák előtt nyitunk kaput. Saul története leírja azokat a lépéseket, amelyek az elbizakodottsághoz, majd vészes gyorsasággal tragédiához vezettek. Sámuel Izráel királyául kente fel Sault (1Sám 10:1). Majd különleges utasításokkal látta el (8. vers), de az új király engedetlen volt.

Olvassuk el a történet következő részét 1Sám 13:1-14-ben! Mit tett Saul, amivel saját bukását idézte elő?

Három lépésről beszélhetünk, amelyek Sault oly hamar az elbizakodottság útjára vezették királlyá kenetése után. A baj az, hogy egyik lépés sem volt rossz önmagában. Mégis, mindegyik magában hordta a tragédia csíráját, merthogy egytől egyig mindet Istentől függetlenül tette meg. Figyeljük meg a Saul bukásához vezető lépések sorrendjét! 1. Saul így mondta: „láttam" – látta, ahogy Sámuel távollétében serege kezdett elszéledni (11. vers). Saul kényszerhelyzetbe került, és saját szemével értékelte a történteket. 3. A „mondtam" után az „éreztem" lett a következő lépés: „Kényszerítve éreztem magam, hogy áldozzam" (12. vers, az új King James Version alapján). Amit Saul gondolt, az immár az érzéseit is alakította.

2. Saul a „láttam"-tól eljutott a „mondtam"-ig: „Azt mondám: Mindjárt rám törnek a Filiszteusok…" (12. vers). Amit a szemével látott, az szabta meg szavait – ahogy a feltételezett helyzetet értékelte.

Mindenkivel megeshet, hogy a saját emberi látására hagyatkozik. Ez oda vezet, hogy saját gondolatainkban bízunk, majd ezen az úton tovább haladva, saját érzéseinknek szolgáltatjuk ki magunkat. Végül ezek az érzések vezérlik tetteinket.

Miért volt olyan könnyű Saulnak saját ítéletét követnie, jóllehet még ott csenghetett a fülében Isten egyértelmű útmutatása? Ha tudjuk, hogy ennyire esendőek vagyunk, és ennyire tökéletlen a tudásunk, miért hagyatkozunk mégis csak magunkra? Mit tehetnénk, hogy megtanuljunk jobban bízni az Úr parancsaiban, önmagunkban pedig kevésbé?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: