Isten akaratát nem ismerve meghalni

Sok keresztény őszintén szeretné tudni, mi is Isten akarata az életére nézve. „Ha tudnám, mi Isten akarata az életemben, mindent neki szentelnék!" Csakhogy még azután is, hogy ezt megígérjük Istennek, bizonytalanságban maradhatunk akaratát illetően. E bizonytalanság okát Róm 12:1-2-ben találjuk. Pál azt írja le, hogyan ismerhetjük meg Isten akaratát, és ezzel rátapint a dolgok lényegére. Ha szeretnénk megtudni Isten akaratát, először szenteljük neki magunkat!

1. …igazán felfogjuk Isten irántunk való irgalmasságát (1. vers, első rész). 3. …az elménk megújul (2. vers).

Pál arról ír Róm 12:1-2-ben, hogy akkor tudjuk megvizsgálni, „mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (2. vers), ha: 2. …odaszánjuk magunkat „élő áldozatul" (1. vers, második része) Istennek.

Csakis a megújult elme értheti meg valóban Isten akaratát. Ennek a megújulásnak azonban előfeltétele, hogy előbb meghaljunk az énnek. Az nem lett volna elég, ha Krisztus pusztán szenved értünk – meg kellett halnia. Így kell ennek lennie a mi esetünkben is.

Kérjük a Szentlelket, hogy mutassa meg, ha van olyan területe az életünknek, amelyben nem „haltunk meg" teljesen. Minek a feladását mondta a Szentlélek szükségesnek ahhoz, hogy „élő áldozat" lehessünk Isten számára?

Amikor életünk egyes területein nem haltunk meg teljességgel az énnek, Isten próbákat enged meg, hogy ezekre a „még élő részekre" felhívja a figyelmünket. Ugyanakkor a szenvedés nemcsak a bűnnel való harcban segít, hanem ezáltal jobban megláthatjuk azt is, Jézus hogyan mondott le mindenről értünk. Elisabeth Elliot így ír erről: „Talán akkor értjük meg valamennyire is a kereszt lényegét, ha lemondunk szívünk leghőbb vágyáról… ez talán olyasmi, amit saját keresztre feszítésünk tapasztalatának lehetne tekinteni, noha összehasonlíthatatlanul csekélyebb a Megváltó szenvedésénél, mégis megadja azt a lehetőséget, hogy egy bizonyos fokig részestársai lehetünk szenvedéseiben. Saját szenvedésünk minden formájában erre a közösségre hív" (Elisabeth Elliot: Quest for Love. Grand Rapids, Michigan, 1996, Fleming H. Revell. 182. old.).

Olvassuk el Róm 12:1-2 verseit, és imádkozzunk! Gondoljunk arra, hogy mit kell feladnunk, ha valóban élő áldozattá kívánunk lenni. Át tudjuk-e így jobban érezni, milyen szenvedést vállalt értünk a kereszten Jézus?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: