Közbenjárás kegyelemért

Milyen szerepet töltött be Mózes 2Móz 32:1-14 verseiben?

Miután a nép az aranyborjút kezdte imádni, Isten úgy látta, hogy ezzel túl messzire mentek. Elmondta Mózesnek, hogy elpusztítja őket, de a prófétát nagy néppé teszi, aki azonban ahelyett, hogy kapva kapott volna az ajánlaton, kegyelemért könyörgött, mire az Úr megmásította elhatározását.

2Móz 32:1-14 igeszakasza két fontos kérdésre hívja fel a figyelmet. Elsőképp arra, hogy a próféta számára próba volt Isten szava, miszerint elpusztítja a lázadó lelkű népet, és megáldja Mózest. Isten látni akarta, hogy Mózes mennyire szánja meg reménytelenül engedetlen népét. Mózes kiállta a próbát. Jézushoz hasonlóan ő is kegyelemért folyamodott a bűnösök érdekében. Ez igen érdekes dologra mutat rá: időnként Isten engedi, hogy ellenállásba, próbába ütközzünk, ami által úgy Ő, mint mi és a szemlélődő világegyetem is megláthatja, mennyire tudunk együttérzést tanúsítani a tévútra tért emberek iránt.

Mivel indokolta Mózes, hogy arra kérte az Urat: ne pusztítsa el Izráelt?

Másodsorban ez a szakasz megmutatja azt is, hogy az ellenállás és az engedetlenség kegyelemért kiállt. Kegyelemre akkor van szükség, amikor legkevésbé szolgálnak rá az emberek. Persze amikor valaki a legkevésbé érdemli meg, akkor esik igazán nehezünkre könyörületet gyakorolni. Mózest bírálta a nővére, Mirjám, a próféta mégis az Úrhoz kiáltott, hogy gyógyítsa ki testvérét a leprából (4Mózes 12). Amikor az Úr megharagudott Kórahra és követőire, pusztulással fenyegette őket, Mózes arcra borulva könyörgött az életükért. Másnap Izráel a lázadók halála miatt zúgolódott Mózes ellen, és Isten újra pusztulással fenyegette meg őket. Mózes megint csak a földre borulva sürgette Áront, hogy mindnyájukért végezzen engesztelést (4Mózes 16). Szelídségében és a próbák között tanúsított önzetlenségében Mózes kegyelemért esdett azok érdekében, akik bizonyosan nem szolgáltak rá.

Kik azok az emberek körülöttünk, akik a legkevésbé szolgálnak rá a kegyelemre? Hogyan mutathatnánk be szelídségünkkel és önzetlen alázatunkkal Isten irántuk való kegyelmét?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: