SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: 2Mózes 32:1-14; Zsoltár 62:1-9;

Ezékiel 24:15-27; Máté 5:43-48; 1Péter 2:18-25

„Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet" (Mt 5:5).

Nem túl gyakran halljuk a szelíd szót, hacsak nem Mózesről olvasva vagy a boldogmondásokat tanulmányozva. Nem nehéz kitalálni az okát. A szelídség meghatározása így hangzik: „a sértés türelemmel és neheztelés nélküli elviselése". Nem csoda, hogy hallani is alig hallunk róla; e tulajdonságot nemigen érdemesítik tiszteletre a mai világban. A Biblia helyenként „alázatos"-nak fordítja ezt a szót. Az eddig elmondottak állnak az alázatosságra is. A legtöbb társadalomban nem tekintik kívánatosnak ezt a tulajdonságot.

Ám Jézusnak és követőinek a szelídség az egyik legmarkánsabb jellemvonása, az, hogy türelemmel és neheztelés nélkül viselik el a sértést. Persze ez nem öncélú, mert a szelíd lelkület hatalmas fegyver lehet a fájdalmak és a szenvedések között élők kezében. A próbák valóban különösen alkalmasak arra, hogy szelídséget tanuljunk. A nehézségek idején tanúsított szelídség pedig ékes bizonysággal szolgál Istenről.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Milyen kapcsolat fedezhető fel a szenvedés és a szelídség között? Hogyan lehet szelídségünk és összetörtségünk igazi bizonyságtevés? Milyen szempontból nevezhetik a szelídséget a keresztények valóban erőnek, nem pedig gyengeségnek?