További tanulmányozásra:

Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. (49. fejezet) 598–606. old.

„Nem azt mondta Isten, hogy Szentlelkét adja azoknak, akik kérik? A Lélek pedig nem igazi, valóságosan létező vezető? Némelyek mintha félnének szaván fogni Istent, mintha fenntartásaik lennének legbelül. Imában kérik az Urat, hogy tanítsa őket, mégis félnek hitelt adni ígérettel megpecsételt szavának; félnek hinni abban, amire tanított. Amíg mennyei Atyánk színe elé alázattal, tanulni vágyó, készséges és buzgó lelkülettel járulunk, ugyan mi okunk lenne kételkedni abban, hogy beteljesíti ígéreteit?! Egy pillanatra sem volna szabad kételkedni benne, és ezzel szégyent hozni rá. Miután akaratát tudakoltuk, az együttműködésben az a ránk eső rész, hogy higgyünk vezetésében, irányításában és áldásában, ha az Úr akarata szerint cselekszünk. Ne bízzunk túlzottan önmagunkban, nehogy félreértelmezzük Isten tanításait. Még ezt is tegyük imádság tárgyává, és bízzunk benne! Bízzunk egészen a végsőkig, hogy Szentlelke vezetésével helyes képet alkotunk terveiről és gondviselésének munkájáról" (Ellen G. White: Manuscript Releases. 6. köt. 225. old.)!

„A hit a kétségekkel és a szembenálló hatásokkal való küzdelemben csak erősödik. Az ilyen megpróbáltatások során szerzett tapasztalatoknak nagyobb az értéke, mint a legdrágább ékkőnek" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 555. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszélgessünk azokról a dolgokról, amelyeket nem látunk, létezésüket mégis elhisszük; amelyeket valóságosnak fogadunk el, noha láthatatlanok. Hogyan segíthet ez megérteni, mit jelent látni a „láthatatlant"?

2. Beszélgessünk a szerdai tanulmány utolsó kérdéséről! Milyen gyakran találjuk magunkat hasonló helyzetben? Mit tehetünk, hogy jobban tudjunk bízni az Úr tetteinek jóságában, még ha nem is erre vágyunk?

3. Ha „a hit a kétségekkel és a szembenálló hatásokkal való küzdelemben csak erősödik", és ez hallatlanul értékes eredménnyel kecsegtet – olyasmivel, aminek „nagyobb az értéke, mint a legdrágább ékkőnek" –, akkor ennek hogyan kell hatnia látásmódunkra a küzdelmek idején?

4. Bizonyára halottunk már emberekről, még keresztényekről is, akik olyan helyzetbe kerültek, aminek a kimenetele borzalmas volt – legalábbis a mi szemszögünkből nézve. Az elképzelhető legrosszabb következett be, mégpedig az imák és legkomolyabb erőfeszítések ellenére. Hogyan érthetjük meg ezt az eddig tanultak fényében?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: