„Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!" (Ézs 41:13)

„Amikor úgy tűnik, hogy Isten távol van, voltaképpen ki távolodott el?" – tette fel a kérdést valaki. Amikor a bajok ostromolnak, feltételezzük, hogy Isten magunkra hagyott. Az igazság az, hogy nem mozdult el egy cseppet sem.

A fogság idején Isten nagyon távolinak tűnt a zsidók számára. Mindazonáltal Ézsaiás által Isten biztosította őket a jövőbeni szabadulásról. S noha a Jeruzsálembe való tényleges visszatérésre még sok évet kellett várni, Isten azt akarta, hogy népe legyen tudatában: ő nem távozott el tőlük, és minden okuk megvan a reménységre.

Ézs 41:8-14 verseit olvasva milyen oka lehetett a reményre a jövőbeli szabadulást sóvárgó népnek? Soroljunk fel néhányat! Hogyan segít ez az ígéret nekünk a földi zarándoklásunk vége előtt?

A szakasz egyik legerőteljesebb képe a 13. versben található. A világmindenség mindenható Istene azt mondja, hogy népének nem kell félnie, mivel „a jobb kezedet fogom". Egy dolog elképzelni Istent, amint a földi eseményeket nagy trónszékről, a földtől fényévekre irányítja. De minden ízében más a róla alkotott kép, ha megértjük: annyira közel van hozzánk, hogy hőn szeretett né-pének kezét is fogja.

Sok dolgunk között talán nehéz állandóan annak tudatában lenni, hogy Isten oly közel van hozzánk. De ha emlékszünk arra, hogy Ő Immánuel, „velünk az Isten", az már egész más érzés. Ha Isten velünk van, céljait, ígéreteit és átalakító erejét is velünk levőnek érezzük.

A következő néhány napban tegyünk egy kísérletet! Minden alkalmas pillanatban próbáljuk emlékeztetni magunkat: a világmindenség Istene annyira közel van hozzánk, hogy a kezünket fogja, és személyesen ígéri segítségét. Készítsünk feljegyzést arról, hogy hat ez az életvitelünkre. Készüljünk fel, hogy beszélgessünk tapasztalatainkról a csoportban.