Oswald Chambers írja: „Kérdezted már Istentől, hogy mire készül? Soha nem fogja elmondani. Nem mondja el, mire készül, csupán kinyilatkoztatja, hogy ki is Ő" (My Utmost for His Highest. Uhrichsville, Ohio, Barbour & Company. Inc. 1963. jan. 2.).

Mire gondolhatott Chambers a fenti szavakkal?

Mint tudjuk, Jób könyve Jób nagy személyes tragédiájával kezdődik. Az életén és a feleségén kívül mindent elveszít. Az asszony azt javasolja neki, hogy „átkozd meg az Istent, és halj meg" (Jób 2:9). Az ezt követő viták során a barátai megpróbálják kiókumlálni, miért történt ez az egész. Isten az egész beszélgetés ideje alatt csendben maradt.

A könyv 38. fejezetében azután hirtelen megszólal az Úr: „Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?" (2. vers). Majd „egy szuszra" feltesz Jóbnak hatvan megdöbbentő kérdést. Nyissuk ki a Bibliát, és pásztázzuk végig ezeket Jób könyve 38. és 39. fejezetében!

Miután elhangzik az utolsó kérdés is, Jób így felel: „Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé" (Jób 39:37-38)!

Mit akart Isten megértetni Jóbbal, és milyen hatása lett szavainak (Jób 42:1-6)?

Isten nem is felel Jób barátainak „miért" kérdéseire, inkább a teremtés lenyűgöző műveit sorolva, saját, semmihez nem fogható nagyságáról fest képet. Az biztos, hogy ezek után Jóbnak nem volt szüksége más válaszra. A magyarázat igényét teljesen elhomályosította a hatalmas Isten nagyságáról nyert, lenyűgöző kép.

Ez a történet egy érdekes ellentétet tár elénk. Reménységet és bátorítást adhat, ha rádöbbenünk, hogy milyen keveset is tudunk. Ösztönösen úgy keressük a vigaszt, hogy mindent meg akarunk tudni. Aztán elcsüggedünk, látva, hogy meny-nyi mindent nem tudunk. Isten azonban időnként rávilágít a tudatlanságunkra, és így értjük meg, hogy az emberi reménység biztonsága csakis egy nálunk sokkal hatalmasabb Lényben rejlik.