„…felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk: sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat…" (2Kor 1:8-9).

Isten választott apostolaként Pálnak sokkal többet kellett elhordoznia, mint a legtöbb embernek, de ez nem törte össze. Sőt, annál jobban erősödött az Isten iránti hálaadásban! Olvassuk el, hogyan sorolja viszontagságait (2Kor 11:23-29)! Most pedig olvassuk el 2Kor 1:3-11 verseit!

A 4. versben Pál kijelenti: Isten azért vigasztal meg, „hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket". Milyen mértékig tekinthető a szenvedés szolgálatra való elhívásnak? Hogyan figyelhetünk érzékenyebben az ilyen lehetőségre?

Isten rajtunk keresztül kíván segíteni fájó lelkű embereken, ezért előbb talán a mi életünkben is megenged hasonló sebeket. Így azután később a bátorító szavakat nem az elmélet, hanem az Isten együttérzéséről és vigasztalásáról szerzett saját tapasztalat táplálja. Ez az elv Jézus földi életében is fellelhető (lásd Zsid 4:15). Pál nem azért ecsetelte saját viszontagságait oly elevenen, hogy sajnáltassa magát. Azt akarta belénk vésni, hogy az Atya még akkor is képes közbelépni értünk, együttérzését és vigasztalását érzékeltetni, ha a legnagyobb mélységben lennénk. Még akkor sem kell félnünk, ha az életben maradásunk is kétséges, vagy ha meg is ölnek. Isten arra tanít, hogy nyugodtan támaszkodjunk rá. Bízhatunk benne, mert Istenünk „feltámasztja a holtakat" (2Kor 1:9).

Pál előtt továbbra is az evangélium hirdetésének célja lebeg, és tudja, hogy Isten a későbbiekben is megmenti. Három dolog járult hozzá ahhoz, hogy képes volt szilárdan kitartani. Ezeket 2Kor 1:10-11-ben vette sorba. 1) Isten már bizonyított a múltban: „aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani". 2) Pál eltökélte, hogy csak Istenre figyel: „Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít". 3) A hívők meg nem szűnő imádsága: „ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel" (10–11. vers, új prot. ford.).

Mit tanulhatunk Páltól, nehogy önsajnálatba zuhanjunk küzdelmeink idején?