Egy dal szövegében ez áll: „Szikla vagyok, sziget vagyok." Éreztünk már hasonlót? Az egyedüllét utáni vágyódást? Bizonyára hallottunk már efféle megnyilvánulásokat: „Az Istennel való kapcsolatom magánügy. Erről a kérdésről nem szeretnék beszélni."

Mi volt Pál mondandójának a veleje Ef 4:11-16-ban? Az apostol milyen szerepet tulajdonított a közösségnek?

Az efézusiakhoz szólva Pál az egyházat a test hasonlatával írja le: Jézus a fej, a többi része pedig az emberekből épül fel. A 13. verset vizsgálva felfigyelünk arra, hogy mi a közösségi élet fő célja: „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak a mértékére" eljutni. Ehhez pedig szükségünk van egymásra!

Természetesen lehet az ember egyedül is keresztény. Az évszázadok során sokakat kigúnyoltak vagy üldöztek, tehát előfordulhat, hogy egyedül kell megállni. Isten hatalmát bizonyítja, ha az ember nem hajol el a rá nehezedő nyomás ellenére sem. Pál emellett azonban egy másik fontos igazságot kíván kihangsúlyozni: Valójában akkor tapasztalható és mutatkozik meg Krisztus teljessége, ha együtt, egymással közösségben munkálkodunk.

A mai szakasz szerint minek kell végbemennie, mielőtt Krisztus teljessége megnyilvánulna keresztény közösségünkben?

Mennyiben más az, ha Krisztus teljessége a gyülekezet közösségében mutatkozik meg, mint amikor egyénekben? Mi a jelentősége ennek a nagy küzdelem összefüggésében (lásd Ef 3:10)?

Könnyű kedvesnek lenni idegenekkel, vagy ha egyedül vagyunk, de már nehezebb azokkal, akiket vagy igazán jól ismerünk, vagy nem szívelünk. Isten igazságának ékes bizonysága a jóakarat és a kedvesség ilyenkor is!