„Az Ő képére"

„Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között" (Róm 8:29).

Kezdetben Isten a saját képére teremtette az embert (1Móz 1:27), ezt a képmást viszont megrontotta a bűn.

Mi mindenben mutatkozik meg, hogy Isten képmása kitörlődik az emberiségből?

Napnál világosabb, hogy mindnyájunkra hat a bűn rontása (Róm 3:10-19). Isten azonban olyanná kíván formálni, amilyennek eredetileg lennünk kellett volna. Ehhez a gondolati ponthoz illik mai igeszakaszunk. Feltárja Isten tervét, miszerint akik alárendelik életüket a Szentléleknek, az „Ő Fia ábrázatához hasonlatosak" (Róm 8:29) lehetnek.

Van azonban a tervnek egy másik oldala is. „Isten képét ismét helyre kell állítani az emberben. Isten tisztelete, Krisztus tisztelete elválaszthatatlanul össze van kötve Isten népe feddhetetlen jellemének fejlődésével" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 578. old.).

Hogyan értendő Ellen White fent idézett kijelentése? (Lásd még Jób 1; Mt 5:16; 1Kor 4:9; Ef 3:10!)

Keresztények lévén egy pillanatra sem feledhetjük, hogy világméretű dráma közepette élünk. A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem bontakozik ki körülöttünk. A harc sokféle alakot ölt, különbözőképpen nyilvánul meg. Noha sok minden rejtve marad előttünk, annyit azonban láthatunk, hogy Krisztus követőiként nekünk is szerepünk van ebben a drámában, és életünkkel adhatunk dicsőséget Krisztusnak.

Képzeljük magunkat egy hatalmas stadion zöld gyepére. A lelátó egyik oldalán az Úrhoz hűséges mennyei lények foglalnak helyet, a másik oldalon pedig azok, akik Luciferrel együtt elbuktak. Ha életünkből az elmúlt huszonnégy órát le kellene játszani ott a pályán, melyik oldal örülne jobban? Mit árul el a válaszunk önmagunkról?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: