Jézus imádkozott

„A mennyei Felség földi szolgálatának ideje alatt gyakran buzgón imádkozott. Sokszor töltötte így az egész éjszakát. Lelke szomorúsággal telt meg, amikor érezte e világ sötétségének erejét. Elhagyta a forgalmas várost, a zajos tömeget, hogy egy csendes helyen keresse az Atya közbenjárását. Isten Fiának kedvelt helye volt az Olajfák hegye. Amikor a sokaság magára hagyta, hogy éjszakai nyugovóra térjen, Jézus gyakran fennmaradt, noha az egész napi munkától fáradt volt… Míg a város elcsendesedett, tanítványai lefeküdtek aludni, hogy felfrissüljenek, Isten Fiának esedezése az Atyához szállt az Olajfák hegyéről. Kérte, hogy tanítványai védelmet élvezzenek a gonosz naponkénti befolyásával szemben a világban, és hogy tulajdon lelke is erőre kapjon, bírja a következő nap feladatait, a megpróbáltatásokat. Mialatt tanítványai aludtak, Ő egész éjszaka imádkozott; a mennyei Tanító lehajtott fejére az éjszaka hidege és párája szállt…

Krisztus példája emlékezetes maradt követői számára. Jézus az áldás és erő forrása volt. Meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a halottakat. Még a viharnak is parancsolt, és az engedelmeskedett neki. Romlás nem környékezte, a bűn idegen volt számára, mégis olyan lelki tusában volt része, amelyben a mennyei Atya segítségére és támogatására volt szüksége. Gyakran könnyek közt, hangosan imádkozott. Tanítványaiért és önmagáért is fohászkodott, így azonosítva önmagát az emberiség körében gyakori kérésekkel, gyengeségekkel és hiányosságokkal. Hatalmas erejű közbenjárónkban nyoma sincs az emberi szenvedélynek, bűnös természetnek, de ismerte gyengeségeinket és megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan…

Példaképünk, Krisztus az Atyához fordult a nehéz órákban. A földre jött, hogy kiutat mutasson, ami által kegyelmet és erőt találhatunk a szükség minden órájában, ha példáját követve, gyakorta, őszintén imádkozunk" (Ellen G. White: That I May Know Him. 258. old.). Fordította: Zarka Péter

2007. 4. negyedév

Az ötvös tüze

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: