Amikor Isten engedte, hogy Izráelt és Júdát fogságba hurcolják a szövetségben nekik ígért földről, lényegében „elvált" tőlük (Jer 3:8). De ezzel még nem zárult le minden. Jeremiás először kijelentette, hogy elhal az öröm és a vidámság, a menyasszony és a vőlegény hangja (Jer 7:34; 16:9; 25:10). Később azonban hozzáfűzte, hogy csak egy bizonyos ideig tart majd a csend, ami után később még hallani a menyasszony és a vőlegény vidám szavát (Jer 33:11).
Mit akart az Úr az öröm és a vidámság hangjának hasonlatával üzenni ószövetségi népének és ma nekünk? Lásd még Jn 20:21; Fil 4:4; 1Thessz 1:6; 2Jn 1:12!
Milyen ígéretet tett hűtlen menyasszonyának Isten (Jer 25:11; 29:10; Ez 16:60)?
A büntetés fenyegető üzenete mellett a próféták felcsillantották a remény sugarát is. Jeremiás kijelentette: nem hallatszik majd az öröm és a vidámság hangja, és elhallgat a menyasszony meg a vőlegény (Jer 7:34; 16:9). A későbbiekben azért hozzáfűzte, hogy a nagy csend hetven évig tart (Jer 25:11), azután majd Isten elsöpri elnyomóikat. Hóseás azzal jellemezte ezt az időszakot, hogy azalatt nem születnek gyermekek (Hós 9:11), de később eljön a gyógyulás és a szeretet kora (Hós 14:5). Isten tette tehát valójában nem büntetés, hanem fegyelmezés.
A próféták arra biztatták Izráelt, hogy térjen vissza Urához. Újból és újból elmondták, hogy Isten hűséges és visszafogadja őket. Reménykedtek Izráel visszatérésében, de tudták: a kapcsolat csak azzal a feltétellel állhat helyre, ha a nép valóban az Úrhoz fordul, elszakad a bálványimádástól, egészen Istenre bízza magát és engedelmeskedik parancsolatainak.
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!