Mire indította Hóseást az Úr, még a történtek ellenére is (Hós 2:13-22)? Mi a tanulság ebből számunkra?

Hóseás már korábban kifejezte, mennyire elítéli feleségét, sorolta ellene a vádakat, és két ízben is ítéletet mondott ki rá: 1) „Azért ímé tövissel rekesztem el útadat…" (Hós 2:5); 2) „Azért visszaveszem búzámat…" (8. vers). Gondolatban már szinte felkészültünk rá, hogy a harmadik mondat is hasonló lesz, de itt jön a meglepetés.

Nem hozhatott tartós eredményt Hóseás első próbálkozása, hogy feleségét otthon tartsa. Várható volt, hogy az asszony előbb-utóbb kiszökik. Persze ha nem is kerül sor erre, akkor is hiú ábránd lett volna igazi boldogságot várni. Viszont korábban már udvarolt neki, és meg tudta nyerni Gómert. Ezt újból megteheti, ha komolyan akarja. Isten nemcsak arra késztette Hóseást, hogy fogadja vissza az asszonyt, hanem szeretnie is kellett, méghozzá úgy, ahogy az Úr szereti Izráelt.

Miről olvasunk Hóseás könyve 3. fejezetében? Mit jelképeznek a történtek?

Képzeljük el, Hóseásnak nemcsak visszafogadnia, de szeretnie is kellett a feleségét, méghozzá nem is akár hogy, hanem úgy, ahogy Isten szereti népét! A próféta ismét engedett Isten parancsának, megváltotta az asszonyt 15 ezüst siklusért és másfél hómer árpáért. Általában egy szolgáért 30 ezüst siklust fizettek (2Móz 21:32). Ebben az esetben vagy az árpával fizették meg a különbözetet, vagy Gómert kevesebbért is odaadták.

A valós történelmi helyzetet tükrözte, hogy Hóseás visszavette hűtlen feleségét. Isten továbbra is szerette népét, még ha el is fordultak tőle. Hóseás ezt az üzenetet közvetítette úgy szóval, mint tettel. Mennyivel könnyebb lehetett Izráel népének elfogadni Isten kegyelmét, látva, hogy Hóseás készségesen visszafogadja hűtlennek bizonyult asszonyát!

Valóban elmondhatjuk, hogy az Úrral való kapcsolatunk a lehető legjobb? Előfordulhat, hogy mi is hitehagyókká lettünk lelki dolgokban? Minek a reményét tárják elénk ezek a fejezetek?