Nem sokkal azután, hogy Hóseás feleségül vette Gómert, az asszony fiút szült (Hós 1:3). A szövegből arra következtetünk, hogy a gyermek valóban Hóseás fia volt. A későbbiekben Gómernek még két gyermeke született, de arra nincs utalás, hogy ők is Hóseástól lettek volna (6. és 8. versek) – amint az eredeti nyelv megfogalmazásából következtethetünk rá. Egyes bibliafordítások egyértelműen úgy írják, hogy a két kisebb gyermeknek nem Hóseás volt az apja.
A legidősebb fiú neve Jezréel lett, ami azt jelenti, hogy „Isten szétszór". A második gyermek lány volt, és a Ló-Ruhámá, azaz „Nincs irgalom" nevet kapta. Isten adta a nevet, de okkal feltételezhetjük, hogy Hóseás nem szerette a gyermeket, tudva, hogy nem az övé. A harmadik gyermek ismét fiú lett, és a Ló-Ammi, azaz „Nem népem" nevet kapta. Ezt felfoghatjuk utalásként, hogy Hóseás nem tudta elfogadni a gyermeket. Hóseás később ki is fejtette, hogy nem szereti az asszony gyermekeit, mert szégyenben, házasságtörő kapcsolatban fogantattak (Hós 2:3-4).
Mit hozott fel a próféta Gómer ellen (Hós 2:4, 7)?
Ezt a szakaszt többféleképpen is értelmezhetjük. Az izraeliták pl. Baalnak, az eső és a termékenység istenének tulajdonították a bőséges aratást (a gabonát és a mustot), a gyapjút, a lent és az olajat. Az aranyat és az ezüstöt is Baal ajándékainak tekintették, ezért is díszítették gazdagon bálványszobraikat (lásd Hós 8:4; 13:2). Képzeljük csak el, hogy mit érezhetett Isten Baal iránti nagy hódolatuk láttán, amikor pedig Ő az, akitől minden áldás, így az eső is származik!
A bűn elvakít. Ilyen állapotban pedig az embernek annyira elködösül az értelme, hogy kifejezetten balga következtetésekre jut, és azokkal próbálja igazolni dőreségeit.
Hogyan tapasztaltuk a saját életünkben a bűn vakító hatását? Említsünk más igehelyeket is, amelyek erre a lelki veszélyre hívják fel a figyelmet (lásd pl. Jn 9). Mit tegyünk, nehogy efféle csapdába essünk?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!