Egymás támaszai

Lehet, hogy a megpróbáltatások során nagyrészt az asszony volt Jób támasza. Bizonyára férjével együtt szenvedett, amikor az ételt készítette neki vagy a sebeit kezelte. Szívbe markoló látvány lehetett számára Jób sovány, sebes teste. Talán egyedül ő merészkedett olyan közel hozzá, hogy rossz leheletét is érezte (Jób 19:17). Amikor az asszony végül összetört, akkor sem fordult férje ellen, és nem is az önsajnálat roppantotta össze. Valószínű, hogy Jób szenvedése jelentett elviselhetetlen fájdalmat neki. Nem szólt, amikor egymás után elveszítették javaikat. Nem utal a feljegyzésben semmi arra, hogy szitkozódás, tiszteletlen szó hagyta volna el az ajkát, amikor mind a tíz gyermeke egyszerre meghalt. Az utolsó csepp a pohárban azonban a meg nem érdemelt csapások sorát szenvedő Jób látványa lehetett számára. Úgy érezhette az asszony, hogy méltán haragszik.

Lényegében hogy fogadta Jób a felesége szavait (Jób 2:10)? Hogyan mutatkozott meg Isten iránti nagy hűsége, még szörnyű fájdalma közepette is?

Jób nem nevezte bolondnak a feleségét, akin ennyire erőt vett a keserűség, hanem azt mondta, hogy úgy beszél, mint a bolondok. Az asszony nem volt bolond, és általában nem így szokott viselkedni. Mintha azt mondta volna Jób, hogy az asszony szavai nem rá vallanak. Az is igaz, hogy nem a megszokott körülmények között éltek akkor.

Mit értelmezett rosszul Jób a szenvedését illetően?

Jób tévedett, amikor azt gondolta, hogy Isten mérte rá a sok csapást, de így is igyekezett hűséges maradni az Úrhoz. 1Móz 2:17-ben is ezek a jót és a gonoszt jelölő héber szavak találhatók a szövegben a tiltott fával kapcsolatban is. Isten nem akarta, hogy az emberek megismerjék a rosszat, csak a jót. A gonoszság nem Istentől ered; az Istentől való elszakadás, eltávolodás következményeként jelent meg. Már annyira elterjedt a világban a rossz, hogy a „feddhetetlenek" is szenvednek tőle. Természetesen Jézus volt igazán „feddhetetlen", aki legjobban szenvedett a bűntől (Ézs 53:3-6; 2Kor 5:21; 1Pt 2:24; 4:1).

1Péter 1 fejezetét olvasva mi az, amit Jób történetével összefüggésbe hozhatunk? Gondolkozzunk azon is, hogy vajon mennyire tudunk kitartani a szenvedésben! Mit kell megtanulni ahhoz, hogy minden körülmények között hűségesek maradhassunk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: