A kísértő eszközei

Milyen párhuzamot látunk Jób története és 1Móz 3:1-13 között?

Ádám és Jób története több ponton is hasonlít egymáshoz. Először is, mindkét férfi „tökéletes" volt, a maguk mértéke szerint. Másodszor, mindkettőjüknek olyan próbát kellett kiállni, ami a szó valós értelmében az egész világmindenséget érintette. Harmadszor, Ádám és Jób felesége is áldozatul esett Sátán támadásának, igaz ugyan, hogy eltérő módon. Negyedszer pedig, Sátán mindkét esetben éppen a feleséget használta fel arra, hogy a férjet erős kísértésnek tegye ki.

Olvassuk el újból, milyen vádakat hozott fel Sátán Jób ellen (Jób 1:7-11; 2:3-5). Hogyan használta fel Sátán a kísértésére éppen a gonosz szándékáról mit sem sejtő feleséget?

Az asszony sem tudhatott többet a színfalak mögött zajló, de az egész világmindenséget érintő dráma kibontakozásáról, mint maga Jób. Sátán becsapta, és a saját céljai elérésére akarta felhasználni. A kísértő az édeni tökéletes boldogság és béke közepette kihasználta Éva gyanútlanságát; éppen úgy kihasználta azt a helyzetet is, hogy Jób felesége kimondhatatlan fájdalmak és szenvedés alatt roskadozott. Ellenségünk mindent és mindenkit felhasznál, csak hogy bűnbe sodorjon, Istentől eltávolítson. Figyeljük meg azért azt is, hogy a tökéletes édeni boldogságot élvező bűntelen Ádám engedett a kísértésnek, míg a rettenetes fájdalmakat és szenvedést átélő, bűnösnek született Jób kiállta a próbát! Milyen sokat mond ez Jób hűségéről!

Mire vigyázzunk, nehogy akaratlanul is olyasmit mondjunk vagy tegyünk, ami rosszra vinne másokat, talán éppen a hozzánk legközelebb állókat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: