Milyen erkölcsi tanulságot szűrhetünk le Bír 16:16-31 verseit olvasva, ami a ma embere számára is időszerű? Miért?

Isten teremtette az embert férfinak és nőnek. Ő rendelte el, hogy házasságban éljünk, azt az egységet és meghitt viszonyt szimbolizálva, amit egyházával kíván kialakítani az Úr (Jel 21:2). Az ideális kapcsolatban a felek nem eltávolítják egymást Istentől, inkább közelebb kellene kerülniük hozzá. Ebben az esetben világosan látszik, hogy a nem megfelelő kapcsolat milyen könnyen elszakíthatja az embert az Úrtól.

„Micsoda változás ez számára, aki Izráel hőse, bírája volt! – most gyenge, vak, bebörtönzött, s a legszolgaibb munkára befogott. Isten sokáig elhordozta, de amikor annyira átadta magát a bűn hatalmának, hogy titkát elárulta, az Úr eltávozott tőle. Jóllehet ereje nem hosszú hajában rejlett, de ez Isten iránti hűség jele is volt. És amikor a jelképet feláldozta szenvedélye kielégítésének, elveszítette az ezzel járó áldást" (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 527. old.).

Milyen képletes jelentése is lehet annak, hogy Sámsont megvakították?

A történetet olvasva látjuk, hogy miközben Sámson egyre-másra követte el a súlyos hibákat, érdekes módon nem veszítette el (távolról sem tökéletesnek mondható) hitét. Isten még így is fel tudta használni célja megvalósítására. Persze mennyivel jobb lett volna, ha hűségesen kitart az általa ismert igazság mellett! Botlásaira nem jelent mentséget, hogy Isten így is képes volt véghezvinni terveit. Ez csak azt bizonyítja, hogy az Úr a tetteink ellenére is valóra váltja akaratát. Mégis, mennyivel jobb lenne, ha velünk tudná mindazt megvalósítani, amit elgondolt!

Zsid 11:32 az Úr hűséges követőinek sorában említi Sámsont. Mit sejtet ez az utalás is Isten kegyelmével kapcsolatban? Miben bízhatunk, ha a saját életünkre gondolunk?