Mózes, Cippóra és a rokonság

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 2–4; 18:1-27; 4Mózes 12:1-4

„Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét" (Zsid 11:24-25, új prot. ford.).

Mózes az Ószövetség egyik legismertebb alakja, míg felesége, Cippóra a kevésbé ismertek közé tartozik. Nyilván háttérbe húzódott, mivel idegennek érezhette magát az Izráel által lenézett nép tagjaként. Hamarosan több szót is ejtünk róla. Megállapíthatjuk, hogy hűséges feleség volt, aki a kivonulás nehéz idejében is Mózes mellett maradt. Házasságuk révén került Jetró rokonságba Mózessel, ami végül nemcsak Mózesnek, de Izráel egész közösségének is áldására vált. Történetükből számos tanulságot levonhatunk, de talán az a legfontosabb, hogy csodálatos a jó családi légkör, a rossz viszony azonban szörnyű helyzeteket teremt.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Amikor Cippóra hozzáment Mózeshez, fogalma sem volt róla, hogy mi vár még rá. Családjával együtt rengeteget segített Mózesnek, hogy férje végre tudja hajtani Istentől kapott feladatát. A héten azt láthatjuk, milyen nagy áldás a hűséges házastárs és a szerető, összetartó család.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: