Hogyan fogadta Ábrahám az elhangzottakat? Lásd 1Móz 17:15-17!

Mit mondott még a pátriárka, miután meghallotta az ígéretet (1Móz 17:18)? Miért volt ez számára természetes, még Isten félreérthetetlen kijelentése ismeretében is?

Ábrahám 175 éves koráig élt (1Móz 25:7), Sára pedig 127 éves volt, amikor meghalt (1Móz 23:1). Izsák, a fiuk megérte a 180 évet (1Móz 35:28). Ha ezt a mai átlagos élettartamhoz viszonyítjuk, akkor mintha Ábrahám és Sára az ötvenes éveiben járt volna az ígéret újbóli elhangzásakor. Nem is csoda, hogy az általában rendíthetetlen nyugalmú Ábrahám arcra borulva nevetett, amikor Isten megismételte születendő gyermekükre vonatkozó korábbi kijelentését. Nem sokkal később három mennyei látogató érkezett Ábrahámhoz, és miközben fogyasztották a Sára által készített ételt, egyikőjük elmondta, hogy egy év múlva megszületik a régen várt gyermek (1Móz 18:10). A háttérben meghúzódó Sára mindent tisztán hallott, és halkan felnevetett (12. vers). A nevetés persze nem öröméből, inkább hitetlenségéből fakadt.

Mi történt, miután Sára elnevette magát? Lásd 1Móz 18:11-12!

Róm 4:19-ben Pál úgy fogalmazott, hogy Sára méhe „elhalt". Pusztán biológiai szempontból nézve már régen eljárt felette a gyermekszülés ideje. Hazugsággal próbálta palástolni hitetlenségét, amikor kérdőre vonták. A tagadás azonban mit sem segített, úgyhogy a találkozás eléggé kellemetlenül ért véget.

Amikor azután megszületett az ígéret gyermeke, Ábrahám Isten szava szerint Izsáknak nevezte el, ami azt jelenti, hogy „nevetés" (1Móz 17:19), méghozzá hangos, kitörő nevetés. Sára így fogalmazott: „Nevetést szerzett az Isten, énnekem; aki csak hallja, nevet rajtam" (1Móz 21:6).

Mi lehet a legfontosabb tanulság Ábrahám és Sára történetéből? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban is!