Ábrahám és Sára kipróbált hite

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 12:2; 16:1-5; 22; Jakab 2:20-26

„Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette" (Zsid 11:11, új prot. ford.).

A megígért gyermek születésének késleltetésével Isten próbára tette Ábrahám és Sára hitét. Több újszövetségi könyv írója Ábrahámot a hithősök legkiemelkedőbb példái között említi (lásd Róma 4; Zsidók 11). A zsidókhoz írt levél 11. fejezete elismeri Ábrahám hitét, aki kész lett volna feláldozni Izsákot. Ezzel példát adott úgy a hitre, mint a cselekedetekre (Jak 2:23-24). Mózes első könyvéből istenfélő embernek ismerjük meg Ábrahámot, aki vendégszerető, rokonaival és szolgáival nagylelkű volt. Más népek tagjai és királyai is tiszteletet tanúsítottak iránta. Sára személye jobbára a háttérben marad. A pátriárka hite lett próbára téve, amikor majdnem feláldozta fiát, Sáráról azonban akkor nem esett szó. Az asszony kezdeményezése csak akkor kerül reflektorfénybe, amikor Ábrahámnak adta Hágárt, majd pedig amikor ragaszkodott hozzá, hogy férje elküldje a szolgálót és annak fiát, Izmaelt.

Mit tanulhatunk a minden kétséget kizáróan hűséges, ám hibátlannak nem mondható házaspár esetéből?

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Ábrahám és Sára úgy állnak előttünk, mint igazi hithősök, de több esetben is hiányozni látszott belőlük az Istenbe vetett hit.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 3. negyedév

Történetek a házasságról: ószövetségi párkapcsolatok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: