„Mert készakarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és a föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára" (2Péter 3:5).

„Nem volt előttünk soha generáció, amely olyan nyugtalan lett volna, mint a mienk. Férfiak és nők egyik elmélettől a másikhoz fordulnak: spekulációtól spekulációhoz, egyik vallásból a másikba menekülnek, hogy találjanak valamit, amiért érdemes élni: szeretnék megtalálni létük alapját és egy kis reményt. De mivel semmit sem találnak, megy a karaván tovább valahova az ismeretlenbe…

Néhány évtizeddel ezelőtt az emberek logikus magyarázatot és megfelelő alapot kerestek a hit igazolására. Ma a legvadabb spekulációknak és a teljes ostobaságnak is bedőlnek… Mások összekeverik a gonosz erőinek munkáját Isten munkájával, és mindent egy kalapba helyeznek…

Amikor Darwin A fajok eredete című könyvét írta, nem az volt a szándéka, hogy ateista értelemben írjon. Azonban az, amit ő a természetben látott, nem egyezett azzal a szoros elmélettel, amelyet az iskolában tanult. Nem tudta elhinni azt, hogy a szerető Isten mérges növényeket teremtett. Ezért döntött egy olyan hit mellett, amely szerint ezek nem teremtve lettek, hanem lassú változáson mentek át. A Biblia téves értelmezése… előkészítette az utat a Teremtő és a teremtés elutasításához. Pedig a természet nem mondott ellene a teremtés tanításának, hanem csak Isten szavának igazságtalan értelmezése tette ezt…

Világunk történelme valójában: történelme a szív mélyén meghúzódó szükségletnek, és az erre keresett hamis válaszoknak és megoldásoknak" (George Vandeman: Dráma a Holt-tengernél. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 55–58. old.).

2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: