HITBELI FEJLŐDÉS

A Zsidókhoz írt levél 3. és 4. fejezeteiben Pál Izráel népére utal, akik az Egyiptomból való szabadulás után 40 évig vándoroltak a pusztában. Kifejezetten érdekes, amit Zsid 4:2-ben mondott róluk az apostol.

Zsid 4:2 szerint mi volt a baj Izráellel? Milyen fontos dolog hiányzott belőlük?

Azért annyira fájdalmas ez a helyzet, mert éppen ez a nemzedék volt az, amelyik különleges bizonyságát láthatta az isteni vezetésnek. Idézzük fel a kivonulás és a pusztai vándorlás eseményeit. Isten az egyik csodát a másik után tette a Vörös-tenger kettéválasztásától a naponként hulló manna áldásáig. Mindennek ellenére sem hittek!

Milyen tanulságot vonhatunk le ebből a történetből a hitről, arról, hogy mit jelent hinni? Lásd Zsid 3:12!

Sokan úgy képzelik, hogy ha több jelet, több bizonyítékot kapnának, erősödne Istenbe vetett hitük. De ez nem így van. Sem a hit, sem a hit hiánya nem elméleti kérdés, és nem kellenek hozzá csodák vagy jelek. A hit a szívet érinti. Csak olyan mértékben tudunk fejlődni a hitben, amilyen mértékben képesek vagyunk átadni az Úrnak szívünket-lelkünket. Csak akkor növekedhetünk a hitben, ha gyakoroljuk a hitet. Csak annyira leszünk képesek erősödni a hitben, amennyire tanulmányozzuk Isten Igéjét, méghozzá nyitott szívvel, a tanulás vágyával.

Isten a hit forrása, de meg kell bíznunk benne. A hit úgy növekszik, ha megismerjük az Igét (Róm 10:17). Erre időt kell szakítanunk, erőfeszítést kell tennünk érte. Minél többet olvassuk a Szentírást úgy, hogy szívünket, gondolatainkat átadjuk az Úrnak, annál többet tudunk meg a szerető Istenről. Minél jobban megismerjük, annál inkább szeretjük és bízunk benne. Minél erősebb a bizalmunk, annál inkább úgy cselekszünk, ahogy Ő szeretné. Isten Igéjének tanulmányozása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hitünk növekedjen.

Évekkel ezelőtt a hittől elszakadt keresztény teológus így beszélt életéről: „Ha továbbra is olvastam, tanulmányoztam volna a Bibliát, és megfogadom a tanácsait, valószínűleg nem veszítettem volna el a hitemet." Mekkora érték számunkra a hit? Megtudjuk, ha felelünk erre az egyszerű kérdésre: Milyen gonddal őrizzük, tápláljuk hitünket?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: