A héten többször is megállapítottuk: Isten szeret, és azt akarja, hogy boldogok legyünk. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy bűn, halál, szenvedés közepette, a jó és a gonosz küzdelmében őrlődő világban élünk. Minden háborúban, így ebben is vannak áldozatok. Valamilyen tekintetben tehát mind szenvedünk a harcoktól, még a Biblia vigaszt és reményt nyújtó ígéreteinek ismeretében is.

Gondoljunk Ábrahám, Dávid, Jézus és Pál történetére. Jellemző volt rájuk a boldogság?

Meg kell fontolni, mit is értünk a boldogság alatt. Jézus segített a meghatározásban, amikor ezt mondta: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (Jn 14:27). Más szóval, világosan kell látnunk, hogy a békességről, sőt a boldogságról alkotott világi elgondolás nem egyezik a bibliai fogalommal. A világi boldogság elillan, ideiglenes dolgokra épül, olyanokra, amelyek a maguk idején és helyén jók lehetnek, ám előbb-utóbb mind eltűnnek. Homokra építünk, ha reményeinket és boldogságunkat ezekre alapozzuk. A keresztény számára a boldogság mélyebb dolgon alapszik, mint az élet mulandó, bizonytalan örömei. Fontos világosan látni, hogy élvezhetjük ugyan ezeket a dolgokat, örömet, boldogságot találunk bennük, de reménységünknek legyen ott az alapja, „ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák" (Mt 6:20).

Milyen elveket fogalmaznak meg Lk 10:20; Jn 14:27; Fil 3:7–11; 4:6–13 és 1Pt 4:12–14 versei? Hogyan lehet tehát boldog földi életünk még akkor is, ha sem a szenvedés, sem a bánat nem kerülhető el? Az idézeteket olvasva gondolkozzunk azon is, hogy mennyire követjük a bennük rejlő tanácsokat!