A NAGY ORVOS

Gyakran nevezik Jézust a Nagy Orvosnak. Nem is csoda, hiszen az evangéliumok kb. 20%-a betegek gyógyításáról ad hírt. Bizonyos történetek többször is előfordulnak, de az általános beszámolókon kívül 35 elkülöníthető esetet ismerünk.

Földi szolgálata során Jézus mennyire tartotta fontosnak gyógyító munkáját? Mt 4:23; Lk 6:7–19; 9:11

A gyógyításokkal Jézus bizonyságát adta, hogy valóban Ő a Megváltó, de ez még nem minden. Az emberek állapotát lelkileg, érzelmileg és fizikailag is megrontotta a bűn. Az egész megváltási terv központjában az áll, hogy Isten visszaadja, ami elveszett. Sem betegség, sem halál nem volt kezdetben, és végezetül sem lesz (lásd Jel 21:4). A gyógyításokkal Jézus bemutatta a világnak Isten helyreállító hatalmát, hogy visszaadja azt, ami a bűn miatt elveszett. Nem a gyógyítás volt a végcél, valami nagyobbra mutatott előre, a Jézusban való megváltásra.

Mit tudunk meg Lk 4:16–21 verseiből Jézus szolgálatáról és arról, hogy milyen cél vezette az Urat?

Jézusnak az volt az elsődleges célja, hogy hirdesse: Isten kegyelemmel és szeretettel fogadja magához bűnös, szenvedő teremtményeit. Tettei bizonyították, hogy végezetül Isten valóban szabadulást ad a bűn világából. Azért jött, hogy megszabadítson, keressen és megtartson, megbocsásson, Isten kegyelmének napját hirdesse, örök életet adjon és visszaállítsa mindazt, ami elveszett. Ő a Megváltó, és csodálatos gyógyításai bizonyították hatalmát.

A Bibliában nagyszerű ígéreteket kapunk a gyógyítással, helyreállítással kapcsolatban. Isten teljes gyógyítást ígér. Gondolkozzunk el ezen, mert ebben rejlik igazi reménységünk! Imádkozzunk, hogy erősebben tudjunk hinni Isten ígéreteiben! Beszéljünk az ígéretekről beteg ismerőseinknek is.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: