A Biblia és az egészség

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:23; Lukács 4:16–21; Róma 6:4, 9–11; Filippi 4:4–9; Kolossé 1:20–21; 3:8–10

„Én vagyok az Úr, a te gyógyítód" (2Móz 15:26).

KULCSGONDOLAT: Az Igéből megtudjuk, miért is törődjünk egészségünkkel.

A Biblia szerint testünk érték, mivel Isten teremtette. Éppen ezért fontos, hogy a hívők igyekezzenek megérteni és a gyakorlatban megvalósítani azokat a szabályokat, amelyek az egészség megőrzésére szolgálnak. Egészségünk óvása erkölcsi kérdés, az Istenhez való hűség és a felelősségteljes szolgálat jele. Gyakorlati szempontból az ember egészségi állapota nagymértékben meghatározza, hogy képesek vagyunk-e eredményesen szolgálni az Urat vagy azokért munkálkodni, akik gondozására elhivatást érzünk.

Bibliai szempontból nézve az alapvető egészségügyi célokat és értékeket ugyan megtaláljuk Isten Igéjében is, elérésük pontos eszközeit azonban leginkább az orvostudomány közvetítésével ismerhetjük meg – ami gyakran igazolja a Bibliában közölt egészségügyi elveket.

Minden keresztény egyéni felelőssége, hogy egészségét nagy gonddal őrizze. Az egészséges életmód részét képezi a testmozgás, a teljes értékű ételek fogyasztása, a megfelelő, rendszeres pihenés, a megelégedettséget adó munka, az ártalmas anyagoktól, szokásoktól való tartózkodás, a tisztálkodás, törekvés a többi emberrel való békés együttélésre és a mindenütt megnyilvánuló segítőkészség. Ehhez járul még az Istenben való bizalom. Így tölthetjük leghasznosabban Istentől kapott életünket. Felelősségünk a lehető legjobban gondot viselni magunkról.

Nézzük meg, mit mond a Biblia az egészségről és az egészség megőrzésének elveiről! „Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek" (3Jn 2).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: