VIDÁM ELME, SZOMORÚ LÉLEK

Mi az az egyszerű, mégis lényeges üzenet, amit Péld 17:22 közvetít? Tapasztaltuk már, hogy mennyi igazság van ebben a gondolatban? Ha igen, hogyan?

Valóban igaz lenne, hogy a vidám elme orvosságként hat? Az évek során a tudósok egyre több információhoz jutnak a test és a lélek szoros kapcsolatát illetően. Ami hat az egyikre, hat a másikra is. Vizsgálatokkal igazolták, hogy a szívből jövő nevetés megdolgoztatja a tüdőt, serkenti a keringést, aminek hatására több oxigén jut a szervezetbe. Ha nevetünk, vegetatív idegrendszerünk endorfint termel, ami a test természetes kedélyjavítója, és csillapítólag, nyugtatólag hat az agyra, sőt, még az immunsejtek működését is fokozza.

A vers második fele viszont arra utal, hogy a depresszió árt a testnek.

„Az utóbbi évek során számos bizonyíték gyűlt össze azzal kapcsolatban, hogy a pszichológia valóban hathat a biológiára. A vizsgálatok eredményéből kitűnik pl., hogy a depressziós emberek körében magasabb a szív- és egyéb betegségek kialakulásának a veszélye. Szintén vizsgálatok igazolták, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő betegeket gondozó nők sebei lassabban gyógyulnak, mint azoké, akik nincsenek hasonló stresszhelyzetnek kitéve. Az is bebizonyosodott, hogy a stresszhelyzetben lévők könnyebben megfáznak, influenzásak lesznek, és megbetegedésük után sokkal erősebb tüneteket tapasztalnak" (Erica Goode: „Power of Positive Thinking May Have a Health Benefit, Study Says." New York Times. 2003. szept. 2.).

A Wisconsin Egyetemen végzett vizsgálat pedig kimutatta, hogy „az influenza elleni védőoltás által kiváltott immunreakciót gyengíti az agy negatív érzelmekkel kapcsolatos részeinek aktivitása" (i. m.).

Milyen üzenetet találunk Fil 4:6–8 verseiben? Általában lelki vonatkozásban gondolunk erre a szövegre, de milyen fizikai előnyökkel jár, ha megfogadjuk Pál tanácsát? Mi az, amin változtatnunk kell, amikor eldöntjük, mit olvasunk el, mit nézünk ill. hallgatunk meg, ha azt szeretnénk, hogy az említett versek ígéretei egyre jobban megvalósuljanak az életünkben?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: