A MESSIÁS A PRÓFÉCIÁBAN

Az ószövetségi próféciák közül kiemelkednek a Jézus első eljövetelére vonatkozók, kb. 60-at számolhatunk össze belőlük. Ézsaiás könyvében találjuk az egyik legfontosabbat.

A Messiásnak milyen tulajdonságait ismerhetjük meg Ézs 52:13–53:12 verseiből? Hogyan mutatkoztak meg Jézus életében e tulajdonságok?

A bibliai próféciák egyik kimagasló példájának tarthatjuk az itt idézett szakaszt. Sok olyan részlet szerepel benne, amit semmiképp sem lehetett volna előre meghatározni abban a reményben, hogy majd beteljesednek. Ez a prófécia továbbra is a keresztény hit ékesen szóló bizonyítéka marad.

Az alábbi ószövetségi próféciák és teljesedésük ismeretében tehát mennyire bízhatunk meg Isten Igéjében?

„Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak" (Lk 24:26–27) – történt az Emmaus felé vezető úton, amikor Jézus két tanítvánnyal beszélgetett. Talán megemlítette a születésére (Ézs 7:14) és a szolgálatára (Ézs 9:1–2) vonatkozó igéket, érinthette még azt is, hogy az emberek elutasították (Ézs 53:3), gúnyolták, bántalmazták (Zsolt 22:7–9), bűnösökkel együtt feszítették meg (Ézs 53:12), kezét és lábát átszögezték (Zsolt 22:17), majd feltámadt (Zsolt 16:10).

E próféciák mind teljesedtek, így már most bűnbocsánatot nyerhetünk Istentől, ha Jézus érdemére hivatkozunk. Hogyan változtatja meg az életünket a hit által nyert üdvösség nagyszerű igazsága? Mi változott már? Még minek kell megváltoznia?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: