A KÜLÖNBÖZŐSÉG EGYSÉGE

Olvassuk el 2Pt 3:15–16 verseit. Mi volt az, amit szintén a Szentírás részének nevezett Péter?

Pál szavait a Szentírás részének tartotta Péter is, ami belső bizonyíték arra, hogy a Biblia mindkét részét egyformán érvényesnek, Isten Igéjének tekintették az apostolok (lásd még 1Thessz 2:13). A Szentírás íróinak körülményeit és személyét tekintve óriási különbségek voltak, mégis bámulatos, hogy mennyire egységes lett ez az irat.

Mintegy ezer év kellett az Ószövetség könyveinek a megírásához. Ezután úgy ötszáz évig nem keletkezett újabb bibliai könyv, egészen az őskeresztény egyház születéséig. Az Újszövetség könyveit a Kr. u. I. század második felében jegyezték le. Ezért mondjuk, hogy a Szentírás kb. 1 600 esztendő alatt vált teljessé.

Olvassuk el a következő igei szakaszokat: 3Móz 19:18; 5Móz 6:5; Mt 22:36–40; Jn 13:35; 1Kor 13. Melyik téma kerül előtérbe mindegyik idézetben?

Éppen ez az egységesség az egyik legerősebb bizonyítéka annak, hogy valóban Isten irányításával készült el a Szentírás. Igaz, az írók más és más korban, társadalmi közegben éltek, a Biblia tartalma mégis egy fontos cél szolgálatában áll. Írói között volt király, miniszterelnök, pásztor, halász, próféta, pap, vámszedő, orvos és még számos egyéb hivatást űző ember, de mindannyian ugyanarról az Istenről írtak. Némelyik könyv a történelemmel foglalkozik, mások próféciákat közölnek. A Szentírás íróinak sorában voltak, akik versbe foglalva fejezték ki magukat, mások pedig prózában. A könyvek között találhatunk beszámolókat a missziómunkáról, gyülekezeteknek és egyes személyeknek szóló leveleket, de mindegyikben ugyanarról a szerető, gondviselő Istenről olvashatunk. A Szentírás minden egysége a megváltási tervről ad hírt, mind az igazságnak egyazon mértékét állítja elénk. Az összes irat egy jutalomra irányítja a figyelmünket. Ez persze nem lehet véletlen, azt mutatja, hogy a Biblia írói közös forrásból merítettek.

A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. Budapest, 1997, Advent Kiadó. 13–23. old.

A Szentírásban felvetett témák közül melyik kelti a legnagyobb örömet bennünk? Melyik szól leginkább a szívünkhöz? Lapozzunk át több könyvet úgy az Ó-, mint az Újszövetségben, és keressünk olyan verseket, amelyek a számunkra legkedvesebb témát érintik! Szombaton beszélgessünk ezekről!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: