Mennyei üzenet

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:8–9; 2Sámuel 12:1–7; Ézsaiás 59:2; Jeremiás 38:14–19; Ezékiel 4; Ámósz 3:7; 2Timóteus 3:16; 2Péter 1:20–21; 3:1

„Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette" (Zsid 1:1–2 – új prot. ford.).

KULCSGONDOLAT: Az emberiség bűnbeesése óta Isten különféle eszközök által tartotta velünk a kapcsolatot.

Mennyit ér egy ember? Ha pusztán kémiai szempontból vizsgálnánk, elég szép összeget mondhatunk. Becslések szerint a testet alkotó fehérjék, enzimek, ribonukleinsav, DNS, aminosavak és biokémiai anyagok összességét tekintve egyetlen ember értéke szó szerint több millió dollár.

Természetesen valódi értékünket csak Jézus életét és halálát figyelembe véve mérhetjük fel igazán. Ha Isten nem tekintette volna annyira fontosnak az embert, nem fizetett volna olyan végtelen nagy árat megváltásunkért.

Hogyan is mutatta meg tehát az Úr, hogy mekkora értéket lát az emberben, és meg akarja váltani? A héten kezdünk foglalkozni ezzel a témával. Megnézzük, milyen úton-módon tartja velünk a kapcsolatot Isten.

Igen, Isten még most is szól hozzánk, bűnös, egyre mélyebbre süllyedő teremtményeihez. Éppen ezért az a döntő kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e odafigyelni arra, amit mond.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 2. negyedév

A Biblia üzenete a ma emberének

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: