TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Ne felejtsd el, hogy magasabb szintet nem érsz el annál, mint amit magad elé tűzöl. Ezért tűzd magasra a célt, és lépésről lépésre, még önmegtagadás, áldozat és keserves erőfeszítés árán is juss el a fejlődés létráján a legfelső fokra! Ne engedd, hogy bármi is utadba álljon! A sors egyetlen ember köré sem szőtt olyan vastag hálót, amelyet tehetetlenül és bizonytalankodva el kellene tűrnie. A mostoha körülmények váltsák ki belőled azt a szilárd elhatározást, hogy leküzdöd a nehézségeket! Egyetlen akadály ledöntése képességet és bátorságot ad újabb akadályok ledöntésére. Céltudatosan menj előre a helyes irányba, és a körülmények segíteni fognak, nem gátolni" – (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 227-228. old.)!

„Van, akiből hiányzik az erős jellem. Olyan, mint a gyurma, bármilyen formára nyomható. Nincs határozott alakja, jellege, és nincs gyakorlati haszna a világban. Feltétlenül fontos legyőzni az efféle gyengeséget, határozatlanságot és eredménytelenséget. Az igazi keresztény jellemet a vasakarat jellemzi. A nehéz körülmények mitsem változtatnak rajta, nem törik meg. Fontos, hogy az embernek gerince, erkölcsi tartása legyen, hűsége ne változzon még a hízelkedés, megvesztegetés vagy megfélemlítés hatására sem" – (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 297. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Hogy segít a gyülekezetünk azoknak, akik nagy nehézségekkel küzdenek? Még mit tehetnénk egyénileg? 2. Beszéljünk olyan általános eseményekről, dolgokról, amelyek mindenkire hatnak, de semmit nem tehetünk ellenük. Mit teszünk ilyenkor? Mit tesz a gyülekezet? Hogyan segíthetünk másoknak is jobban elviselni azokat a dolgokat, amelyeket nincs módunk befolyásolni? 3. George Bernard Shaw-tól származik a csípős megjegyzés: „Az élet a fiatalokra pazarolja az ifjúságot". Mivel segíthet szombatiskolai csoportunk életerős, energikus, szenvedéllyel teli ifjainknak, nehogy olyan rossz döntéseket hozzanak, amelyek egész életükre kihatnának? Mi az, amivel a helyes irányba vezethetjük őket?

Elfogták a rablókat

„Rendkívüli eseményt éltem át egy szombaton... Az állomás felől hazafelé jövet a Magyar utcán egy pillanat alatt elkapták a válltáskámat. Olyan hirtelen történt mindez, hogy mire már kapcsoltam, hogy nincs a táskám, az elkövető már messze járt. Segítségért kiáltottam, hátranéztem és láttam egy kocsit, ami lassan jött, mellette két fiú futott. Intettem nekik, hogy ott szalad a rabló, fogják el. Akkor még nem tudtam, hogy ők az elkövetővel együtt dolgoznak... Ám felülről az isteni segítség nem késett, egy kedves asszonytársam, akit látásból jól ismerek, hirtelen kerékpáron a segítségemre jött. A rendőrjárőrt a gyár előtti körforgónál találta, a rendőrök pedig gyorsan utolérték a rablók kocsiját. Mire már én odaértem, a négy tagból álló tolvajbandát bilincsbe verve találtam. Az elrabolt táskában még benne volt a pénzem, és az irataim is meglettek. Az elkövetők talán már örültek a zsákmánynak, de hála a jó Istennek, nem sokáig örülhettek. Arra nem gondoltak, hogy fentről jövő isteni segítség is létezik, amely a gyors emberi segítséggel együttműködve hatalmas munkát tud végezni, amely ezen a szombat délutánon is bebizonyosodott..." – Olvasható Hidegkúti Lászlóné cikkében, amit a Szerencsi Hírek című lapban közzétett.

Hidegkúti Lászlóné a cikk mellett küldött kiegészítésben még bővebben beszámolt az eset körülményeiről. Leírta, hogy táskájában az iratain kívül egy nagyobb összeg is volt. Már a rablók után eredt, amikor eszébe jutott, hogy a táska egy rekeszében vitte „az Úrnak járó részt, a tizedet is". Kérte Istent, hogy a tizeddel együtt őrizze meg az ő pénzét is. Amikor visszakapta táskáját, hiánytalanul megtalált benne mindent.

A történet másik érdekessége, amint a rendőrök később elmondták, hogy eredetileg egész másfelé indultak el, de valahogy a gyár elé érkeztek, ahol utolérték a rablókat. 15 perc alatt lezajlott minden. Kiderült, hogy egy hat hete körözött banda követte el ezt a támadást is. Isten hatalma, védelme mutatkozott meg a gyors megoldásban. Szerencsi Hírek


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 1. negyedév

A prédikátor könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: