TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 265-266. old.; Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 230-233. old.

„A természet törvényéből következik, hogy kimondott szavaink elmélyítik, megerősítik gondolatainkat és érzéseinket. Míg a szavak gondolatokat fejeznek ki, az is igaz, hogy a szavakat gondolatok követik. Ha többet beszélnénk hitünkről, ha jobban örülnénk a nyilvánvalóan elnyert áldásoknak, azaz Isten nagy kegyelmének és szeretetének, akkor hitünk csak erősödne, és boldogabbak lennénk. Emberi nyelv képtelen kifejezni, véges elme nem tudja felfogni, hogy milyen áldások származnak abból, ha igazán értékeljük Isten jóságát és szeretetét. Már itt a földön is soha ki nem apadó forráshoz hasonlíthatna örömünk, mert az a folyam táplálja, amely közvetlenül Isten trónjától ered" – (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. 2. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 175. old.; [a szerk. fordítása]).

„Ma kimondott szavaink még akkor is visszhangzanak majd, amikor idő többé nem lesz. Tetteinket megörökítik a mennyei könyvek, éppen úgy, mint ahogy az arcvonásokat megörökíti a fényképész lemeze. Ezek határozzák meg, mi lesz örök sorsunk: mennyei boldogság vagy örök veszedelem, kínzó fájdalom" – (Ellen G. White: Testimonies to Ministers. 429-430. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mit válthatnak ki szavaink: felemelő vagy romboló a hatásuk? Hogyan segíthetünk egymásnak még jobban megérteni a beszédben is megnyilvánuló megfontoltság értékét? Érdemes megemlíteni a szavak súlyával kapcsolatos személyes tapasztalatokat. Soroljunk fel egyszerű, de alapvetően fontos elveket, amelyek iránymutatóak lehetnek. 2. Gondolataink hatása igen messze vezet! Erre való tekintettel, hogyan segíthet szombatiskolai csoportunk a gyülekezet fiataljainak eldönteni, hogy mit olvasnak el, ill. néznek meg? Miért kell jól meggondolni, milyen gondolatoknak adunk teret? 3. Mi a helyzet azzal, ha valaki súlyosan visszaél a közösség bizalmával? Mit tesz a gyülekezet ilyen esetben? Milyen elvek szabályozzák lépéseinket? Tetteinkben hogyan nyilvánulhat meg egyrészt a vétkes iránti kegyelem és irgalom, másrészt a közösség védelme?

Juhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért

Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,

A gyűlölőket és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot

S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet,

És hogy fölöttünk csak az Úr ítélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad

Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást gyakoroltad egyre,

Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.

Ma is elégszer hallod a magasban

A gyűlölet hangját, amely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg,

S a szeretet szavát feszítené meg.

Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,

A gyűlölőket, a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,

Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: