„Hadd haljak meg inkább most, hisz' világra hozni valakit, ki mást nem tehet: éveken át csak gyötrődik, míg végül meghal, az nem egyéb - úgy vélem én -, mintha a halált hirdetném, a gyilkosságok számát szaporítanám." – Lord Byron
„Amikor az ember rádöbben, hogy a halállal mindennek vége" – írta Tolsztoj –, „akkor már az élet is elviselhetetlenné válik."
Borús gondolat, mindamellett helytálló. Valóban nehéz azzal a tudattal élni, hogy életünk halállal végződik, és a halállal mindennek vége.
Olvassuk el Préd 9:5–8 verseit, és közben próbáljuk elképzelni az Istenben és a túlvilágban nem hívő ember gondolkodását, azét, aki szerint a halál mindennek véget vet. Mi adhat célt az életének? Hit nélkül miben találhatja meg a lét értelmét, akire annak tudata nehezedik, hogy egy nap meg kell halnia, amint meghalnak gyermekei, unokái is?
Olvassuk el ismét a verseket, most azonban a hívő ember szemszögéből nézve. Hisszük, hogy Krisztus áldozata révén a halál csupán mély álom, aminek az Úr megjelenése vet véget. A halottak számára ez egy szempillantás, majd a megváltottak örök életre támadnak fel, amit az újjáteremtett földön és a mennyben töltenek. Mennyire kap más színezetet a szöveg, ha ebből a szempontból vizsgáljuk?
Hálával tölt el, ha arra gondolunk, mit kapunk Krisztustól halála és feltámadása árán. Enélkül az előző részből sugárzó reménytelenség lenne az osztályrészünk. Felbecsülhetetlen kincs a hit, életbevágóan fontos őrizni és védeni! Valóban élet-halál kérdés!
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!