TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Az igazi nevelés nem becsüli le a tudományos ismeretet vagy az irodalmi műveltséget, de a tájékozottságnál többre értékeli az erőt, az erőnél a jóságot; a szellemi ismeretnél a nemes jellemet. A világnak nem annyira nagy eszű, mint inkább nemes jellemű emberekre van szüksége. Olyan férfiakra van szüksége, akiknek képességeit szilárd elvek kormányozzák! 'A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet…' (Péld 4:7). 'A bölcsnek nyelve beszél jó tudományt…' (Péld15:2). Az igazi nevelés ezt a bölcsességet közli. Megtanít nemcsak egyetlen, hanem minden erőnk és képességünk helyes felhasználására: így betölti kötelezettségeink egész körét önmagunk, a világ és Isten iránt.

A jellem fejlesztése a legfontosabb feladat, amelyet valaha is emberre bíztak, és sohasem volt égetőbb igény, szükség erre, mint most! Egyetlen korábbi generáció sem állt olyan fontos feladatok előtt, fiatal férfiaknak és nőknek sohasem kellett szembenézniük oly nagy veszélyekkel, mint ma" – (Ellen G. White: Előtted az élet, Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 225. old.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszéljük meg a csoportban a hétfői rész kérdéseire adott válaszainkat. 2. Gondolkodjunk el az előbbi White-idézeten. Figyeljük meg jól az első bekezdést. Hogyan kapcsolódik a héten vizsgált kérdésekhez? Miért olyan fontos a jellem, különösen a nagy hatalommal bíró emberek életében? 3. Tanulmányunk érinti az ember hatásának kérdését. Példaként említhetjük, hogy Salamont feleségei vitték tévútra. Különösen a fiatalok esetében igen veszélyes lehet a környezet, társaik hatása, sokakat éppen a rossz társaság sodor bajba. Mit tehet a gyülekezet, hogy segítsen fiataljainknak tartózkodni attól, aminek hatása veszéllyel jár? Mit tehet a gyülekezetünk, hogy fiataljainknak jobb választási lehetősége legyen? 4. Beszélgessünk a szombati részben található Rilke-idézetről. Az embernek szüksége van arra, hogy célt, értelmet lásson az életében. Ezzel kapcsolatban mit fejez ki ez a gondolat? A hit megelégedetté tehet ezen a téren? Hogyan segíthet a hit azoknak, akik elkeseredetten kutatják életük értelmét?

Mi is romlott el pontosan?

A teremtés tökéletes volt, ezt tudjuk a Bibliából, még most is lehet egyértelmű nyomait látni. A természet tökéletessége, mint egy tükör, összetört, és csak kisebb-nagyobb darabokban, néha szilánkokban csillan fel.

Az Istenről és önmagunkról alkotott képünk is darabokra hullott. A bűn megrontotta természetes gondolkodásunkat is. Milyen volt az első emberpár

képe Istenről

és

önmagáról,

ameddig nem találkozott Luciferrel? Négy lényeges, természetes alapeleme volt világképüknek:

§ Isten a

Teremtő,

aki független mindentől, amit megteremtett;

§ Isten

örökkévaló,

tehát nem függ az időtől;

§ Isten a

szeretet,

mindent teremtményeiért és nem önmagáért tesz;

§ Az ember Isten teremtménye, tehát a Teremtőtől

függ

.

1Móz 3:1–6 verseiben találjuk a történtek leírását. Isten szeretetét és az ember függőségét kérdőjelezte meg a gonosz. Addig a pillanatig az ember gondolatait nem is érintette a kétely Isten jóságát, szavainak igazságát illetően. Sátán azt sugallta, hogy ne bízzanak az Úr szavában, ne higy-gyék el, hogy tőle elszakadva a biztonságtól, az élettől fordulnak el.

A hazugság atyja (Jn 8: 44) a széttört helyett más világképet nem adott. Ezzel felkínálta, hogy saját tetszésük szerint alakítsanak ki valami mást az Istentől kapott helyett. Éva szinte megszédült a hirtelen változástól, és vágyaira, érzéseire hagyatkozott. „Meglátta" a gyümölcsöt, hogy „jó... eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos... a bölcsességért". Nem kényszerítette semmi, hogy megvonja a bizalmat Istentől. A változóban lévő világkép hatására másként nézett Istenre, nem a szeretetet látta benne, hanem azt képzelte róla, hogy meg akarja fosztani valamitől. Nem barátnak, gondviselő Atyának, hanem ellenségnek tekintette. Magáról pedig hirtelen azt képzelte, hogy nincs többé szüksége Istenre.

Isten már akkor elkezdte a széttört világképet összerakosgatni (1Móz 3:15), és bemutatni, hogy a vádak ellenére Ő valóban a szeretet Istene, aki még önmagát is kész feláldozni. Nélküle nem lehetünk boldogok, életben sem maradhatnánk. – Zarka Péter

Salamon akkor tartott mindent hiábavalónak, amikor Istenben nem a szerető, gondoskodó Urat látta. Volt, amikor egyedül is elég erősnek képzelte magát, azt hitte, megállhat a Mindenható nélkül, máskor pedig éppen az ellenkezője történt, az elhagyatottság érzése kerítette hatalmába. Akkor szólt bölcsen, amikor elismerte, hogy szüksége van Istenre. „Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni." „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet... és tudjon választást tenni a jó és gonosz között" (1Kir 3:7, 9).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 1. negyedév

A prédikátor könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: