AZ ARANY MEGKOPIK

1929 októberében kezdődött a nagy gazdasági világválság, az amerikai tőzsdén drámai árzuhanás következett be. Befektetők ezrei hatalmas összegeket veszítettek, rengeteg ember vagyona elúszott, sokan teljesen tönkrementek úgy a gazdagok, mint a szegények közül. Egy vagyonos üzletembernek három háza is volt, mégis szempillantás alatt az utcára került a családjával együtt. Majdnem két évig egy híd alatt húzták meg magukat, és abból jutottak némi betevő falathoz, hogy megmaradt ruhadarabjaikból, apróságaikból adogattak el, amit csak tudtak. Ez a család alig két évvel korábban hosszú hajóutat tett, Európában vakációztak.

Olvassuk el Préd 6:1–2 verseit. Mire utalt Salamon? Hogyan mutatkozik meg ez az elv a világban, más dolgokban is? Mi a legfőbb üzenete ennek a résznek?

Hallottunk már olyan történeteket, hogy valaki nagy vagyonra tett szert, majd így vagy úgy el is veszítette azt. Salamon mindenkinél jobban tudta, hogy pénzen sem boldogságot, sem lelki békét nem vehetünk, még akkor sem, ha nem vész oda az ember vagyona – valójában ez a tény a helyzetet még csak nehezíti. Az pedig igazán nagy fájdalommal jár, ha tulajdonunk mások birtokába kerül.

Nem csupán a gazdagságról van itt szó. Hány ember hoz óriási áldozatot, pl. azért, hogy hatalomra, tekintélyre, névre tegyen szert, majd mindent elveszít! Ez is figyelmeztethet, hogy jól gondoljuk meg, mennyire láncol magához a világ szeretete, mert egy nap örökre elvész a világban szinte minden.

Olvassuk el Mt 6:19–20 verseit (lásd még Lk 12:33). Az értjük, hogy nem kell földi kincseket gyűjteni, de hogyan gyűjthetünk kincset a mennyben? Válaszoljunk erre a kérdésre, majd fogalmazzuk meg azt is, hogyan gyűjtünk kincset a mennyben személyesen mi.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: