Az élet és az idő

E HETI TANULMÁNYUNK: Prédikátor 3

„De arra gondoltam, hogy az igazat is, a bűnöst is megítéli az Isten, mert minden dolognak eljön az ideje, és ő ügyel minden cselekedetre" „Megismertem mindet, jól ismerem már, Ismerem az estét, a reggelt, a délutánt; Kiskanállal mértem ki az életet"

(Préd 3:17, új prot. ford.).

– T. S. Eliot: The Love Song of J. Alfred Prufrock

Talán nem mind kiskanállal mérjük ki az életünket, de az biztos, hogy életünk ideje szabott. A szerencsésebbek elmondhatják, hogy „hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő" (Zsolt 90:10). Nem áll hosszú idő a rendelkezésünkre – jól tudja ezt mindenki, aki felett már nagyrészt elszálltak az évek. A halandó ember szempontjából ezért olyan drága kincs az idő.

A 3. fejezet minden ember számára fontos témát – az idő kérdését boncolgatja. Gyönyörű lírai sorokkal nyitva Salamon több pontot is érint, amelyek így vagy úgy kapcsolódnak az időhöz. Mennyire fontos tetteink időzítése? Mit jelent az örökkévalóság fogalma az embernek, aki csak hallomásból ismerheti az örök életet? Mikor ítéli meg Isten a világ minden bűnét és gonoszságát? Mi az alapvető különbség az emberek és az állatok között, ha életünk végén ránk is ugyanaz a sors vár?

Súlyos gondolatok ezek egyetlen fejezetbe foglalva. Amint már az eddigiekben is utaltunk rá, csak a Biblia egészével összefüggésben vizsgálva érthetjük meg igazán Salamon szavait. A Szentírás igen sokat foglalkozik ezekkel az alapvető fontosságú kérdésekkel.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: