December 29.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 181199. old.

Jákób vétkezett, de nagyon meg is szenvedett érte. Attól a naptól kezdve, amikor bűne miatt menekülnie kellett atyja sátraiból, évekig gond, fájdalom és bánat lett a sorsa. Hontalan vándorként messze anyjától akit soha többé nem látott viszont menekültként került idegen országba, Mezopotámiába, ahol hét évig dolgozott azért a leányért Rákhelért , akit megszeretett. De csak azért, mert aljasul becsapták, húsz esztendeig szolgálta kapzsi és telhetetlen rokonát. Szemtanúja volt rokona gyarapodó gazdagságának. Fiai növekedtek körülötte, de nem sok örömben volt része az örökösen pörlekedő és megosztott házban. Lehangolta leánya szégyene, [fiainak] bosszúállása, elkeserítette Rákhel halála, Rúben természetellenes bűne, Júda bűne, s az a kegyetlen, megtévesztő rosszindulat, ahogyan Józseffel viselkedtek. Milyen hosszú és sötét a rászakadt szerencsétlenségek sora, amelyeket végig kellett néznie. Újra és újra le kellett aratnia az első bűnös cselekedet gyümölcsét. Látnia kellett, hogy fiai között megismétlődnek azok a bűnök, amelyekben ő maga vétkezett. De bármilyen keserű volt is ez a lecke, nem volt hiábavaló, mert elvégezte munkáját. Bármilyen keserű volt is a fenyítés, megteremte »az igazságnak békességes gyümölcseit« (Zsid 12:11) (i. m. 196. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Ha Mózes első könyvéből kiválaszthatnánk egyetlen témát, amit vonatkoztathatunk a saját életünkre is, mi lenne az?

2. Általában az emberek saját maguk idézték elő a rájuk zúduló szenvedés javát, ma sincs ez másképp. Ennek tudatában vajon másképp kellene bánnunk az emberekkel?

3. Ki-ki válasszon egy történetet Mózes első könyvéből. Melyik mondta a legtöbbet nekünk, amiből valamilyen gyakorlati igazságot tanulhatunk, vagy ami segített személyes problémáinkkal való küzdelmünkben?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 4. negyedév

Teremtés és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: