E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 41:4150:26
Az Isten küldött el engem tielőttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással (1Móz 45:7).
Még az is idetartozik, hogy a világtörténelemben az emberek tetteinek nem csupán az lett a következménye, amit eredetileg terveztek vagy elértek. Rendszerint bekövetkezett még valami más is azonkívül, amiről tudtak, vagy amit akartak. Valóra váltották szándékukat, ugyanakkor előidéztek még valamit azzal kapcsolatban, méghozzá anélkül, hogy a cselekvő személy tudta vagy akarta volna azt (G. W. F. Hegel: The Philosophy of History, The Philosophy of Hegel, (New York: The Modern Library), 1954, 1617. old.).
Amint a héten a kezdetek végéhez érünk, az imént megfogalmazott elv kibontakozását figyelhetjük meg. A legjobb és a legrosszabb emberi szándék ellenére is, annak dacára, amit félrevezetésnek, csalódásnak, bűnnek vagy tragédiának látunk, az emberek tetteinek nem csupán az lett a következménye, amit eredetileg terveztek vagy elértek. A valami más természetesen az, hogy az Úr véghezviszi tervét az emberiség történelmében.
A legtöbben jól ismerjük a történetet, tudjuk azt is, hogyan végződik, ezért nem lepődünk meg azon, ahogy Mózes első könyvében az isteni gondviselés megmutatkozik. A történet rendkívül nehéz körülmények között élő szereplőinek azonban hihetetlenül nagy bizalomra volt szükségük ahhoz, hogy elhiggyék: Isten valóra váltja minden ígéretét. Nem is csoda, hogy Zsidók 11-ben ezt olvashatjuk: hit által... Ábrahám, hit által... Sára, hit által... Jákób. Bíztak, noha nem láttak tisztán, nem értettek meg mindent. Hitük csak Isten ígéretein nyugodott, semmi máson.
Ismerősnek tűnik a gondolat?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!