JÓZSEF EGYIPTOMBAN (1Mózes 39)

A Józsefet magával hurcoló karaván elhaladt a dombok mellett, ahol Jákób sátrai álltak. A serdülő fiú egy darabig teljesen átadta magát a fájdalomnak és rémületnek (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 172. old.). De emlékezett a történetekre, amelyeket apjától hallott, hogy milyen szeretettel és hűséggel vezette Isten Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot. El is határozta, bízni fog az Úrban, és úgy él majd, mint aki Istenhez tartozik. Az isteni gondviselés Jákób családjának szabadulását készítette elő azzal, hogy József Egyiptomba került. Isten akarata volt, hogy Ábrahám népe idegen uralom alatt éljen, amíg az emoreusok bűne Kánaánban tetőfokára nem ér (1Móz 15:1316). Páratlan történet veszi kezdetét ekkor, ékes példájaként annak, hogy mi mindent megtehet az Úr egy ember által, aki hűséges akar maradni hozzá, történjék bármi.

Nagyon keveset tudunk József életének korábbi éveiről, családja viselt dolgai pedig nem mondhatók éppen biztatónak. Vajon sejthető volt, hogy ő mégis ennyire hűséges lesz az Úrhoz? Milyen tanulságot szűrhetünk le a válaszból?

Mennyi baj forrása volt József családjában az érzéki vágy (1Móz 35:22; 38:16, 18), amit csak tetézett a többnejűség gyakorlata (nyilván az alantasabb szenvedélyeket szítva)! József hitéről és jelleméről azonban nagyszerű képet fest, hogy állhatatosan kitartott, ura feleségének szüntelen csábítása ellenére is.

Rettenetes volt, amikor Józsefet eladták rabszolgának, és börtönbe is igazságtalanul került. Mégis, 1Mózes 39-ben három helyen is olvashatjuk, hogy az Úr Józseffel vala. Mit jelent ez? Hogyan lehetett vele az Úr, amikor annyi baj érte?

A bajok és megpróbáltatások egyáltalán nem azt jelzik, hogy Isten elhagyta volna az embert. József eleinte nem láthatta meg Isten gondviselését. Akkor még nem értette azt, ami számunkra már egészen világos. Saját szempontjából nézve minden érthetetlennek tűnt, ennek ellenére elhatározta, hogy hűséges marad.

Mit jelent akkor is bízni Istenben, ha látszólag semmi hasznunk belőle?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: