November 24.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 105-112. old. és 122-134. old.

Ellen White a következőt állapította meg Lóttal kapcsolatban: Amíg e gonosz városban hitetlenek között élt, hite meggyengült. A menny Fejedelme mellette volt, mégis úgy könyörgött életéért, mintha Isten, aki figyelmet és szeretetet tanúsított iránta, nem őrizné meg továbbra is. Teljesen a mennyei követre kellett volna bíznia magát; minden kérdés és kétely nélkül az Úr kezébe kellett volna tennie akaratát és életét (i. m. 127. old.).

Üdvözítőnk figyelmeztette tanítványait, hogy visszajövetelét közvetlenül megelőzően hasonló állapotok uralkodnak majd, mint az özönvíz előtt. Az emberek túlzásba esnek az evés-ivás terén, a világ élvhajhászatba merül. Ez a helyzet ma. A világban fontos szerepe lett az étvágy kielégítésének, és ha valaki igyekszik követni a világ példáját, elferdült szokások rabságába kerül - olyanokéba, amelyek egyre inkább Sodoma pusztulásra ítélt lakosaihoz teszik hasonlóvá az embert. Csodálkoztam rajta, hogy a föld minden lakosa nem pusztult el úgy, mint Sodoma és Gomora népe. Megvan az oka, hogy a világ ennyire elfajzott, erkölcsileg lezüllött állapotba került. Az értelmet vak szenvedélyek uralják, és a nemesebb célokat sokan feláldozzák, csak hogy vágyaikat minden áron kielégíthessék (Ellen G. White és James White: Christian Temperance and Hygiene. 53. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszélgessünk a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszainkról!

2. Milyen erkölcsi kérdések foglalkoztatják ma az embereket? Gyülekezetünk hogyan viszonyul ezekhez a kérdésekhez? Keresztényként hogyan mutathatunk jó példát a magasabb erkölcsi színvonalra?

3. Van az ismerőseink között valaki, aki olyan bűnnel küzd, ami az életét rombolja? Szombatiskolai csoportunk mivel segítheti győzelemre, hogyan bátoríthatja, támogathatja?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 4. negyedév

Teremtés és megváltás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: