A TEREMTÉS

1Móz 1:1-ben olvassuk, hogy Isten megteremtette az eget és a földet. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ég itt az egész világegyetemet jelenti. Ha viszont megvizsgáljuk, hogyan fordul elő az ég szó a fejezetben másutt, láthatjuk, hogy nem azt jelenti.

Nézzük meg, hogyan fordul elő a fejezetben (20. v.) az ég szó. A szövegösszefüggés alapján mit jelent 1Mózes 1-ben az ég?

_______________________________________________________________

1Móz 1:2 szerint milyen állapotban volt a föld a teremtés kezdetén?

_______________________________________________________________

A kietlen és puszta kifejezés alaktalannak, formázatlannak, élettelen bolygónak festi le a tájat, ahol sem növények, sem állatok nem élnek. Isten parancsszavával teremtett (Lásd 1Móz 1:3, 6, 9, 11, 14, 20, 24, vö. Zsolt 33:69), vagy felhasználta a valaha, még a földi élet megteremtése előtt létrehozott anyagot. 1Mózesben ezek a szövegek nem utalnak rá feltétlenül, hogy Isten a semmiből teremtett meg mindent, Istennek mégsem kellett a korábban, tőle függetlenül létező anyagot felhasználnia a föld megteremtéséhez. Bármilyen anyagot is használt, azt valamikor azelőtt, a semmiből hozta létre, hiszen a Biblia szerint mindent Isten teremtett.

Olvassuk el Jn 1:4 versét. Milyen gondolatot emel ki ez a rész? Mennyiben segít megértenünk 1Mózes első verseit?

_______________________________________________________________

Két rövid versből tudhatjuk meg a legfontosabbat életünk eredetéről. Így foglalhatjuk össze a lényegét: a Teremtő Isten a kietlen és puszta földből teremtette az embert. Ezenkívül sok minden más titok marad, amit most nem érthetünk meg. Csoda, hogy egyáltalán létezünk! Gondolkodjunk el az emberi életen, a teremtés csodáján, mindazon, amiért hálával tartozunk Istennek!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: