AZ ÖLTÖZET

A negyedév első részében (2. hét) beszéltünk arról a példabeszédről, ami Máté evangéliuma 22. fejezetében szerepel, a királyi menyegző történetéről, és ezt az advent előtti ítélet bizonyítékaként idéztük. A példázatban azonban az időzítésen kívül még más is igen fontos. Sokat elárul arról, hogy mit is jelent, ha valakire az ítélet idején Krisztus igazságának palástja borul, és mit jelent, ha nem.

Olvassuk el újból a példázatot (Mt 22:1–13)! Végeredményben mi döntötte el, hogy a vendég maradhatott vagy nem?

Mit jelképez a ruha (lásd: Ézs 61:10; Zak 3:1–5)?

Ebben a példázatban azt látjuk, hogy valaki elfogadta ugyan a menyegzőre szóló meghívást, de csak a feltételek nélkül. Nem volt hajlandó elfogadni, amit a király felajánlott: Krisztus tökéletes igazságának palástját, ezért a vizsgálat idején kiderült a hiányosság.

A példázatban azt is olvashattuk, hogy jók és rosszak is elmentek az ünnepségre. Nem tudjuk, hogy a megfelelő öltözet nélkül megjelent ember jó vagy rossz volt. Bizonyos értelemben teljesen mindegy. Legyünk akár „jók", akár „rosszak", ha nincs megfelelő öltözetünk, amikor az ítéletben Isten színe elé kerülünk, mindenképpen kárhozatra jutunk. A menyegzőre érkező vendégnek is ugyanarra lett volna szüksége, mint ami nekünk kell az ítéletkor, valamire, ami betakar. Enélkül mi is kivettetünk a külső sötétségre, ahol lesz „sírás és fogcsikorgatás". A példázatban a menyegzői ruha jelképezte azt, ami betakar, ami nem más, mint Jézus igazsága, és ez hit által tulajdoníttatik követőinek. Most és az ítélet idején is ez az egyedüli reménységünk.

Akár a vér, akár a palást képét használjuk, a lényeg mindkettőben ugyanaz: szükségünk van valami rajtunk kívül álló dologra, hogy átjussunk az ítéleten. Itt jön az igazi jó hír, hogy Jézus áldozata által mindent megkapunk, amire szükségünk van. Ez pedig nem más, mint magának Istennek az igazsága (lásd: Róm 3:21–22; 10:3; 2Pt 1:1), ami hit által nekünk tulajdoníttatik.

Alaposan fontoljuk meg a következő kérdést: előfordulhat, hogy elfogadtuk a menyegzőre szóló meghívást, csak a feltételeket nem? Milyen feltételek vannak? Beszélgessünk a feltételekről szombaton a csoportunkban!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: