AZ ADVENT ELŐTTI ÍTÉLET

Olvassuk el Dán 12:1; Mt 16:27 és Jel 20:12 verseit! Mindegyik szakasz az ítéletről szól. Milyen bizonyítékokat találhatunk a versekben arra, hogy ez az advent előtti ítélet, ami a második adventet megelőzően zajlik?

A második advent idején a szentek elfoglalhatják Isten országát, a kis szarv pedig elpusztul, tehát az ítélet végrehajtása előtt feltétlenül sort kell keríteni valamiféle számadásra. Hiszen ennyit azért még a megvesztegethető földi bíróságok is megtesznek! Ugyan hogyan is nevezhetnénk igazságosnak azt, ha csak az ítélet végrehajtása után tartanának tárgyalást, és vizsgálnák ki a tényeket!?

Krisztus mondta, hogy amikor visszatér, „az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Minden ember a cselekedetei alapján ítéltetik meg (Préd 12:15–16; 1Kor 3:13; 1Pt 1:17; Jel 20:12). Nyilvánvaló tehát, hogy a második advent előtt feltétlenül meg kell az ítéletnek történnie, amit az adventisták advent előtti vagy vizsgálati ítéletnek neveznek, hiszen ugyan milyen ítélet volna az, amelyben az ítélet kihirdetése előtt nem vizsgálják ki az esetet?

Olvassuk el ismét alaposan Dániel könyve 7. fejezetében azt, ami az ítéletről szól! Ha szükséges, tekintsük át a fejezettel párhuzamos előbbi táblázatokat is. Ha most félretesszük a számokat és a dátumokat, miért láthatjuk annyira egyértelműen, hogy az advent előtti ítéletről van itt szó? Milyen bizonyítékokat találunk azokban a szövegekben, amelyek a vizsgálati jellegre utalnak (lásd még: Zsolt 56:9; 69:29; Dán 12:1; Jel 13:8; 20:12)?

Dániel könyve 7. fejezetében láthatjuk, hogy nagyon is valóságos az óriási horderejű advent előtti ítélet, ami elvezet nem csupán a kis szarv pusztulásához, hanem a világ végéhez és Isten országa kezdetéhez is, ahol a szentek örökké élhetnek majd. Nyilván igen fontos esemény tehát, amiről itt olvashatunk, amelynek során megszámlálhatatlan sokaság örök sorsa dől el. Nem is csoda, hogy adventi hitünk olyan fontos részének tekintjük az ítélet órájáról szóló üzenetet!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: