ANTIOCHUS

Olvassuk el Dán 8:5–8 verseiben a kecskebakról szóló látomást, majd a fejezet 21–22. versében Gábriel magyarázatát a kecskebakra vonatkozóan! A prófécia szerint milyen sorsra jut a kecskebak?

A történelem is tanúsítja a prófécia bámulatos pontosságát. A kecskebak természetesen az ókori Görög Birodalom volt, ami Nagy Sándor halála után felbomlott, egy időre „négy ország" lett belőle, a négy tábornok vezetése alatt. Ezek közül az egyik volt a szeleukidák országa, ami Kr. e. 301–146-ig állt fenn. A szeleukida királyok egyike, pontosan a 8. a sorban volt Antiochus Epiphanes (Kr. e. 175–164.). Őt még húsz szeleukida király követte. Elődei hadjáratai nyomán egy rövid időre Júdeára is kiterjedt a hatalma, három éven át megszentségtelenítette a jeruzsálemi templomot, üldözte a zsidókat. Minden bizonnyal természetes halállal halt meg (Kr. e. 164-ben) egy későbbi ostrom idején, miután Jeruzsálemből kiűzték. A legtöbb mai bibliamagyarázó vele azonosítja a kis szarvat.

1. A méd-perzsa kos „naggyá lőn" (Dán 8:4), a görög kecskebak „igen naggyá lőn" (Dán 8:8), a kis szarv pedig „nagyon megnöve" (Dán 8:9). Hogyan cáfolja azonnal ez a leírás és a birodalmak egymáshoz hasonlítása azt, hogy Antiochus Epiphanes volna a kis szarv?

2. Dán 8:17, 19, 26 szerint a prófécia az utolsó idővel kapcsolatos dolgokra vonatkozik, és a látomásban a kis szarv hatalma szerepel utolsónak. Miért nem érthetjük tehát úgy, hogy a Kr. e. 164-ben elhunyt Antiochus Epiphanes volna a kis szarv?

3. Dán 8:25 szerint a kis szarv „kéz nélkül rontatik meg". Ezzel a kifejezéssel már korábban is találkoztunk, és Dán 2:34, 45-tel párhuzamba állítva azt mondhatjuk, hogy itt természet feletti módon történő, óriási horderejű eseményről van szó. Miért nem illik rá ez a kis szarv pusztulására annak fényében, amit Antiochus haláláról tudunk?

Az Antiochus Epiphanes ellen felhozott bizonyítékok dacára (pedig még több is van!) a keresztény világban mi adventisták szinte teljesen egyedül állunk nézetünkkel. Milyen következtetést vonhatunk le ebből azzal kapcsolatban, hogy szilárdan kell állnunk hitünkben, még akkor is, ha körülöttünk a többség mást mond? Még milyen téren kell kiállnunk népszerűtlen dolgok mellett?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: