1844-ről közérthetően

E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 7:27; 17:10; Lukács 3:1–22; Róma 5:8; Galata 3:13; 1Thesszalonika 5:9–10; 1Péter 2:24

„És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének" (Mt 27:51).

Az eddigiekben tehát azt láttuk, hogy Dániel 8 végén a prófétának még felvilágosításra volt szüksége a 2300 nappal kapcsolatban, amit Dániel 9-ben meg is találunk. Gábriel, a magyarázattal szolgáló angyal, aki már a 8. fejezetben is megjelent, a próféta figyelmét közvetlenül Dániel 8 mareh-jára tereli vissza, a látomásnak arra az egyetlen részére, amit Dániel nem értuett. Rögtön ezután Gábriel még egy idői próféciát közöl, a 70 hétről szólót, ami nyilván a 2300 napos hosszabb idői próféciából „szabatott" le.

A 2300 napra vonatkozó próféciától eltérően a 9. fejezetben olvashatunk a kezdőpontról: „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől". Erről az elmúlt héten megállapítottuk, hogy Kr. e. 457-ben volt.

A 70 hetes próféciában a 69. héttel elérkezünk „a Messiás-fejedelemig", azaz Jézusig. Tehát Jézus maga a prófécia középpontja, a 70 hét alapja, kulcspontja. Az egész prófécia Jézuson nyugszik, aki a „szegletkő" (Ef 2:20).

Eddig tehát a következőket állapíthatjuk meg a 70 hetes időszakról:

70 hét „szabatott"

I________________________________________________I_____________I

Kr. e. 69. hét 70. hét

457. Messiás-fejedelem


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 3. negyedév

AZ EVANGÉLIUM, 1844 ÉS AZ ÍTÉLET

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: