„A VISSZAVONÓ ÉS GONOSZ VÁROST ÉPÍTIK"

Dániel 9-ben találjuk a Messiás-fejedelemre vonatkozó próféciát, és tudjuk, hogy a Messiás-fejedelem nem más, mint Jézus. Ez a fontos prófécia egy adott történelmi időhöz kötődik: a Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó parancs kiadásához. Vajon anélkül közölne a Szentírás egy fontos próféciát, hogy megadná rá a megoldást is? Nyilvánvalóan nem!

Olvassuk el Ezsdr 4:7–16 verseit, ami a zsidó nép babiloni fogsága utáni eseményekkel foglalkozik! Olvasás közben tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:

1. Kinek szól a levél?

_______________________________________________________________

2. Mi mindenre panaszkodtak a zsidókkal kapcsolatban?

_______________________________________________________________

3. A levél szerint ki küldte a zsidókat, vagy engedte meg nekik, hogy hazatérjenek Jeruzsálembe, és annyi mindent elvégezzenek?

_______________________________________________________________

Nézzük csak meg, mi is történik itt! Bizonyos idővel a zsidók hazatérése után a perzsa hivatalnokok csoportja levelet írt Artaxerxész királynak, amelyben panaszt tesznek a zsidók ellen, hogy újjáépítik Jeruzsálemet. A levélben két fontos pontot említettek meg: (1) hogy a várost újjáépítik (Ezsdr 4:12) és (2) az építkezést végző zsidók a király tudtával érkeztek. Így hangzik a levél egy része: „Tudtára légyen a királynak, hogy a zsidók, akik feljöttek tőled, megérkezének hozzánk Jeruzsálembe; a visszavonó és gonosz várost építik, a kőfalakat készítik s a fundamentomokat javítgatják" (Ezsdr 4:12). Más szóval, Artaxerxész király az oka annak, hogy a zsidók visszamentek újjáépíteni a várost. Bizonyára a király rendeletet adott ki, amelyben megengedte a város újjáépítését. A kérdés tehát a következő: Milyen rendelet volt az?

Lázadásuk és a hittől való elszakadásuk ellenére Isten könyörületet, kegyelmet gyakorolt a zsidó nép iránt, noha emberi szemszögből nézve valóban reménytelennek tűnt a helyzetük. Miért is mondjuk azt, hogy sosem szabad lemondani egyetlen emberről sem (önmagunkat is ideértve), akármilyen mélyre is süllyedt valaki?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: