Augusztus 4.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: A nagy küzdelem, 308–311. old.; Próféták és királyok, 344–346. old.

Dániel 8 anélkül ér véget, hogy elhangozna a 2300 napra vonatkozó látomás magyarázata. A 8. fejezetben magyarázatot adni megjelenő Gábriel angyal felkeresi Dánielt a 9. fejezetben is, és felszólítja, hogy értse meg a mareh-t. Az egyetlen mareh, amit Dániel nem értett a 8:14-ben és 26-ban lejegyzett része volt a látomásnak, ami egy idői prófécia. Majd pedig közvetlenül azután, hogy Gábriel felszólította Dánielt a látomás, az idői prófécia megértésére, vajon mit ad neki? Egy újabb idői próféciát!

Nem csoda tehát, hogy az adventisták szerint e két fejezet és két prófécia szorosan kötődik egymáshoz. De ezen a téren sem állunk egyedül. A következő idézet egy Dániel könyvét magyarázó ortodox zsidó kommentárból való. Alábbiakban találjuk az „értsd meg a látomást (mareh)" (Dán 9:23) kifejezésre vonatkozó részt. Hogyan is értik tehát a zsidók a 70 hétre vonatkozó próféciát?

„Ez a Dániel 8. fejezetében szereplő látomásra utal, és a 16–26. versekben úgy jellemzi azt a részt (14. v.), ami a prófétát annyira aggasztotta, hogy mareh" – (Daniel, Art Scroll Tanach Series [Mesorah Publications, Ltd.: Brooklyn, New York, 1988.] 258. old.).

Tehát az ortodox zsidók pontosan úgy értelmezik a 70 hétről szóló próféciát, mint mi, azaz hozzákapcsolják Dán 8:14-ben a 2300 napra vonatkozó próféciához.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. A csoportban ismételjük át az ezen a héten tanulmányozott részt. Győződjünk meg róla, hogy mindenki érti a két fejezet közötti kapcsolatot.

2. Dániel imáját olvasva bizonyára felfigyelünk rá, hogy a próféta újból és újból többes szám első személyben szól: „vétkeztünk és gonoszságot míveltünk" stb. A Szentírásban olyan hűségesnek, jellemében is szent embernek bemutatott Dániel vajon miért számítja magát azok közé, akik miatt a népre szakadt ez a rettenetes nagy baj? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből magunkra nézve?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: