Július 28.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Tekintsük át az alábbiakban a Dániel 7. és 8. fejezete közötti párhuzamokat. Most a fejezetekben említett birodalmak, események mellett megjelöltük a hozzájuk tartozó körülbelüli időt is.

A táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy mivel Dániel 7-ben az 1260 év letelte után kezdődő ítélet megegyezik Dániel 8-ban a szentély megtisztításával, ezért a szentély megtisztítása is az 1260 éves időszak után következik be. Tehát azt mondhatjuk, hogy a szentély megtisztítása valamikor a XVIII. sz. vége, a XIX. sz. eleje után, ám Krisztus eljövetele előtt történik. E pontok segítségével ugyan közelebb kerülünk az advent előtti ítélet idejéhez, de még mindig nem tudtuk meg pontosan. Még további ismeretekre van szükségünk, és ahogy majd látni fogjuk, éppen ezért kapunk további felvilágosítást.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. A csoportunkkal ismételjük át a heti tanulmányunk főbb pontjait! Győződjünk meg róla, hogy mindenki érti a fejezetek közötti párhuzamokat. Minden felmerülő kérdésre igyekezzünk a lehető legalaposabb választ adni.

2. Dániel 8 utolsó verséből megtudjuk, hogy a látomás bizonyos részeit nem értette meg Dániel. Mit tanulhatunk ebből azzal kapcsolatban, hogy időnként hitben előre kell haladnunk még akkor is, ha bizonyos dolgokat nem értünk teljesen?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: